Kezdődik a plenáris szezon az Európai Parlamentben, de mik is a Fidesz-delegáció legfontosabb céljai?

A brüsszeli színtéren is ugyanazt akarjuk elérni, mint idehaza: Magyarország biztonságban fenntartott gazdasági erősödését. Ehhez békepolitikát kell folytatnunk, el kell érnünk, hogy ne emelkedjenek az energiaárak. Fenn kell tartanunk a migráció elleni védelmet, és szinten kell tartanunk az agrártámogatásokat.

Mindezek keretéül küzdenünk kell a nyomásgyakorlás ellen is: a néppárti-baloldali elit nem tarthatja vissza a nekünk járó pénzeket, és nem csavarhatja le a nekik nem tetsző hangokat. Sem a Facebookon, sem az Európai Parlament üléstermeiben.

Ezek lesznek a fő politikai ütközéspontok az előttünk álló hónapokban.

Mint jelent ez a részletekben?

Mindenekelőtt azt, hogy azt a demokrata adminisztrációhoz köthető politikát, amely Amerikában novemberben megbukott, most a brüsszeli elit akarja továbbvinni. Ezt a liberálisok, a szocialisták, és a Magyar Péter-féle Európai Néppárt koalíciós megállapodásba is öntötték.

Ebből a megállapodásból egyértelműen látszik, hogy nem a béke lángját keresik, hanem a háborús politika stafétabotját. Ez abból is egyértelmű, hogy az EP utolsó állásfoglalása szerint minden tagországnak a GDP 0,25 százalékát kellene költenie Ukrajna katonai támogatására, miközben felsorolják azokat a fegyvereket, amelyeket küldeni kellene. A biztonsági kockázatok mellett ennek a gazdasági terhe is óriási lenne.

Ezzel szemben mi békét akarunk.

Szintén óriási terhet jelentenek a tartósan magasan lévő energiaárak. A szankciók az egekbe lökték őket, ezért láttunk rekordméretű inflációt egész Európában. Most az ukrán tranzit leállítása okoz bizonytalanságot. Ami történik az elmúlt években, az felszámolja Európa maradék versenyképességét is.

Közben az Európai Bizottság továbbra is eltörölné a magyar családokat védő rezsicsökkentést, a legutóbbi országjelentésben is ezt követelik.

Ezzel szemben mi alacsonyabb energiaárakat akarunk. Így tartható fenn az európai gazdaság versenyképessége is.

A brüsszeli elitmegállapodásban az is szerepel, hogy végre kell hajtani a migrációs paktumot. Ez kötelező elosztást jelent, és súlyos büntetést arra az esetre ha egy ország ebben nem hajlandó részt venni. Mindezt úgy, hogy már így is 200 millió eurós gigabírságot szabtak ki ránk, mert nem változtatunk a szigorú határvédelmen.

A brüsszeli fősodorral szemben mi azt gondoljuk, hogy a migráció súlyos biztonsági kockázatot jelent, amint azt Németország példáján is láthatjuk. Mindenki nézze csak meg a szilveszteri képsorokat, vagy épp a magdeburgi merénylet felvételeit. Mi nem akarjuk, hogy ilyen Magyarországon is megtörténhessen.

Nagy viták lesznek az agrárpénzek körül is. Le akarják csökkenteni a területalapú támogatásokat, azzal érvelnek, hogy ha Ukrajna EU-tag lesz, akkor a mostani rendszer nem fenntartható. Ez világosan szerepel az Európai Bizottság által rendelt stratégiai dokumentumban. Ha ezt megvalósítják, az több százezer magyar gazdának jelentene jövedelemcsökkenést, ezért minden lehetséges módon meg kell akadályoznunk.

A viták egyre nagyobbak ezekben a témákban, és a liberális brüsszeli elit érzi, hogy ezeknek a terveknek nincs társadalmi támogatottsága. De nem az irányváltást választják, hanem azt, hogy el akarják hallgattatni az ellenszegülő hangokat.

Ezért vonják meg tőlünk az uniós forrásokat, ezért tagadják meg a Patrióta-frakciótól a neki járó bizottsági helyeket, és ezért erősítenék tovább azt a tényellenőri rendszert, amely Mark Zuckerberg szerint a politikai cenzúra eszköze volt. Amerikában eltörlik, de Európában tovább működik. Mi ezt nem akarjuk hagyni.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy Magyar Péterék teljesen betagozódtak a paktumelitbe. Azt tartják a legnagyobb eredményüknek, hogy beilleszkedtek. Ez meg is látszik a tetteiken és a viselkedésükön. Ukrán pólókban mászkálnak, leszavazzák a határvédelmet erősítő módosítókat, a rezsicsökkentés ellen beszélnek, miközben Magyar Péter a mostani agrártámogatási rendszer ellen kampányol. Pár hónap elég volt ahhoz, hogy Manfred Weberék leghűségesebb tanítványai legyenek. Ahogy a tiszás delegációvezetőjük fogalmazott: sírás nélkül ment az óvodai beszoktatás. Kedves fogadtatásban volt részük.

Nem mondanám, hogy általában mi kedves fogadtatásban részesülünk. De nem is ez a cél. Azok hangja akarunk lenni, akik békét akarnak a háborús zajban, akik erős, önálló európai gazdaságot szeretnének, akik megőriznék a vidék megtartó erejét, nem akarnak bevándorlást. Azok hangja akarunk lenni, akik nehéz időkben is megőriznék Európát a világ legjobb helyének, benne egy gyarapodó Magyarországgal.

Nem könnyű vállalás, de ez teszi széppé.

Évnyitó értekezletet tartottunk Lakiteleken, a Hungarikum Ligetben.

Magyarország nem akar migránsokat.

Nekünk van egy 1100 éves Kárpát-medencei saját történelmünk, egy saját utunk, egy saját küldetésünk, egy ok, amiért a világon vagyunk, hogy a Kárpát-medence éppen…

✍️ Holnap több mint 68 ezer diák kezdi meg a központi középfokú írásbeli felvételi vizsgákat, a 9. évfolyamra, illetve 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba.

🤞Sok sikert, eredményes felvételit kívánunk!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média