Megkezdődött a védekezés legnehezebb szakasza, Pilismaróton harmadfokú a készültség, katonák, katasztrófavédelmisek, kormanyhivatali és Nébihes dolgozók az önkéntesekkel együtt védekeztek ma is.

Védművek a Duna mentén. 2013 óta folyamatosan fejlesztjük az árvízvédelmi rendszert. Csak a Duna-projekt 152 települést érint, ez nagyban segíti a mostani védekezést is.

Összevont poszt

A vízügyesek, a honvédeink és az önkéntesek összehangolt munkájával védekezünk a Dunakanyarban. Megcsináljuk!

A vízügyesek, a honvédeink és az önkéntesek összehangolt munkájával védekezünk a Dunakanyarban.

Megcsináljuk!

A vízügyesek, a honvédeink és az önkéntesek összehangolt…

Ütemesen halad a 160 millárd forint keretösszegű villamos energia hálózatfejlesztési program! Ma az E.ON Hungária Csoport Őrmezőn épült új okos transzformátor-alállomását adtuk át. A 4,1 milliárd…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média