"Somogyi Andrásnak rosszul esik, hogy bíróság elé kell állnia mert a humor köntösébe bújtatva Zsolti bácsizott, vagyis rágalmazott.

Először is ha már “humor”. A rágalmazás nem az.
Amit Somogyi annak hisz, az egy brutális támadás a valódi szórakoztató humorral szemben.
Egy régi jó magyar kabaré szintet jelentett, amíg Somogyi “munkássága”, ha a kabaré az alap, a szóban szereplő egyetlen ékezethez is kevés.

Bizonyítékok nélkül rágalmazni nem több mint ócska prolihergelés. Ha ez volt a célja akkor megtalálta a maga színvonalát és vele együtt azt a rajongótábort, akiknek ennyi is elég.

Somogyi most már ne nyígj! Nemhogy örülnél, hiszen most ország-világ előtt szétkürtölheted bizonyítékaidat Zsolti bácsiról.
Ja, hogy ilyen nincs? Akkor meg így jártál. Megérdemled majd amit kapsz."

Forrás: Jobbulást

Van abban valami szívfacsaró, hogy itt ünneplem Amerika friss 250. Függetlenségét és a szabad demokráciát, míg a több, mint ezer éves hazámban épp eltiporják a függetlenséget és szabadságot.

Többször…

️És ami a legbájosabb az egészben az az, hogy az okosmérők vásárlásáról épp Kapitány beszélt, hogy részben erre költik a mi uniós pénzünket.

☝️Lefordítva: a mi EU forrásainkból úgy fejlesztik a német…

Fidesz-Mi Hazánk koalíció veri meg a Tiszát 2030-ban? Te mit szólsz ehhez? Elképzelhető? Írd meg kommentben! Lentulai Krisztiánnal beszélgettem az első podcast műsoromban! Teljes beszélgetés a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média