NYÍLT LEVÉL
a nemzeti oldal iránymutató szellemi és közéleti alakjaihoz

Energiajogász vagyok, a legtöbben ekként is ismernek. Húsz éve az energetikával foglalkozom, nemzetközi, majd magyar nagy ügyvédi irodákban, mindig piacon, szakemberként. Ezért hívnak a médiába, nem volt soha semmilyen állami vagy politikai váll-lapom, sem intézet a hátam mögött. Megyek, hogy visszaadjak a hazámnak abból, amit a szakmám okán látok. Sokan tesznek hozzám hasonlóan, önzetlenül: nincs ebben semmi “fizetett propaganda”. Ahogy az ország sem “fél-autoriter” meg “hibrid rezsim”, hanem mélyen demokratikus. Túl demokratikus, ahol a médiatér kétharmadát külföldről fizetett erők uralják és az idegen titkosszolgálatok dekonspirálódott beszervezettjei is szabadon agitálhatnak.

AZÉRT SZÓLOK MÉGIS MOST, MERT NAGY BAJ KÖZELEG. Higgyék el nekem, energetikai szakembernek, soha ilyen fenyegető nem volt a jövő és soha ennyire éles nem volt a tét a választásokon. Az EU két dolgot kér az energiaszabályozásban és a Tisza Párt két dolgot vállal: megszüntetni a hatósági árbeavatkozást és leválni az orosz energiahordozókról. Ezzel és a rezsicsökkentés “piacosításával” pedig összeomlik a jóléti állam.

NINCS UGYANIS MÁS, OLCSÓBB meg szárazföldön hozható forrás. Csak drágább, csak tengeri: még a milliárdos Shell-olajember sem tud nekünk hozni. Az EU sem, ahonnan csak az elmúlt héten 11 tankerhajót csakliztak el keleti vásárlók. Négyszeres gázár, négyszeres villanyár, ezer forintos üzemanyag. Csak hogy milyen az élet orosz forrástámasz nélkül: a gáz Prágában 40 forint kilowattóránként, ez nálunk 10 forint. A villany Prágában 138 forint, itt 37 forint. Az energiaárak elszabadulásával 20 százalék feletti infláció jönne; ehhez az üzemanyagárak egyből 8 százalékpontot adnának még hozzá.

ÖSSZEOMLANA A KÖZPONTI POZÍCIÓNK IS A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN. Újra zsarolhatók lennénk a nyugati nagy energiacégek részéről, ami sokkal-sokkal magasabb beszerzési árakat hozna még annál is, mint amivel a mai régiós árkörnyezetből számoltam. Az olaj meg az olcsó orosz gáz nélkül Magyarország elveszítené a regionális elosztó pozícióját, amit 16 éven át épített.

A TELJES MAGYAR NAGYSTRATÉGIA kulcsa ugyanis az olcsó orosz gáz és olaj. Ezért tud Magyarország erős szereplő lenni a Kárpát-medencében és a Balkánon is. Magyarország a régió elosztóközpontja lett, hazánk az olaj- és energiahatalmával kitört - és először tört ki! - a trianoni börtönketrecből. Ezt is elveszítenénk. Végleg.

EZZEL MAGYARORSZÁG ELVESZÍTENÉ A CSELEKVŐKÉPESSÉGÉT kívül-belül egyaránt. Mindezt egy zajló világrendszerváltás idején, ahol az EU épp leértékelődik, nekünk pedig pont a legerősebbnek, legönállóbbnak kell lennünk, hogy talpon maradhassunk! Az, hogy Magyarország felállt az antalli, horni, gyurcsányi szolgasorból és a külföldi nagytőke gyarmatából önállóvá tudott válni, az energetikai önrendelkezés visszaszerzése miatt vált egyáltalán lehetségessé. Láttam olyat 2010 előtt, hogyan mondta tollba az E.ON meg a GDF a kormánynak, hogy mit akar jogszabályban látni. Most is tollba mondanák, legyünk benne biztosak, ahogy mondja is már a Shell, a BlackRock meg az Európai Néppárt a Tiszapártnak.

FIGYELEM, EZ MÁR RÉG NEM CSAK ENERGETIKA. Nem csupán az energiapolitikánk, a regionális pozíciónk vagy az üzemanyagár a tét, hanem Magyarország önállósága, magabírása és jövője. A legsötétebb kilencvenes évek térnének vissza, amit olyan nehezen sikerült hátrahagynunk, amiből annyira nehéz volt felépülnünk. A lepel lehull: ezért küldték hát ide a nemzetközi nagytőke kiszolgálóit, akik egész életükben végrehajtók voltak, a Shell Kapitány Istvánjától a másik Shell-vezér Bujdosó Andreán át a Meta Dávid Dórájáig, az atlantista háttérlobbi Orbán Anitáján át az EU Bizottság küldöttjeiig Gerzsenyivel, Kollár Kingával, és az impexes Radnai-családdal. Ezt kell hát végrehajtaniuk. Ezt még egyszer nem bírjuk ki.

ÍGY HÁT A NEMZET ANYAGI ÉS SZELLEMI MEGMARADÁSA A TÉT: az örök magyar nemzeté és az ezerszáz éves magyar államiságé. Erre tör ismét, aki idegen érdekek oltárán hajlandó feláldozni önrendelkezésünket. A Tisza Párt egy hatalmas, cinikus csalás; egy ürügy, melyen keresztül a nemzetközi nagytőke és az EU helytartótanácsa akar hatalomra jutni. A globalizmus és az arc nélküli háttérhatalmak trójai falova.
Ugyanaz a trükk, mint Károlyi Mihályék nyugatos jelszavakba és piros-fehér-zöld
maskarába bújtatott nemzetárulása volt száz évvel ezelőtt, ahol e jelszavakkal és maskarákkal szerelték le a nemzet önvédelmi képességeit, hogy aztán tálcán kínálják fel a maradék Magyarországot az antantnak, az akkori Brüsszelnek és a nemzetközi rablótőkének. A piros-fehér-zöld maskara aztán a sikeres művelet után ugyanúgy a kukában kötött ki, mint ma a nemzetiszín zászlók egy tiszapártos gyűlés után.

EZ A LEVÉL CSELEKVÉSRE HÍV. Minden nemzeti érzelmű magyar embernek el kell mennie szavazni, mert soha nem volt még ekkora a tét. Szavazzanak a valóban hazafias pártokra, mert ezekkel szemben, velünk szemben csak a nemzetközi pénzmagántőke és a brüsszeli helytartótanács van. És nincs olaj és nincs földgáz sem. Szavazzanak a Tisza Párt, a globalista nagytőke jelöltje ELLEN: mert tényleg ezen múlhat a kormány, a hatalom, az ország. Figyelmeztessenek mindenkit erre a környezetükben, szánjanak rá időt és energiát, buzdítsanak a részvételre. Álljanak bele a legnehezebb vitákba a megtévesztett tiszapártosokkal, és mutassák meg nekik az igazságot: aki rájuk szavaz, az a függetlenségünk elvesztését és az idegen érdekek szálláscsinálóit segíti hatalomra. A megtévesztettekkel, akik a dekonspirálódott ügynököket hősöknek, az állam elleni nyílt külföldi titkosszolgálati akciót üdvösnek tartják.

Dr. Tóth Máté PhD energiajogász, ügyvéd

***

E sorsdöntő felismerésekből kiindulva, a független magyar állam pártján álló közéleti személyiségek felelőssége hatalmas. Ezért arra kérem a hazájukért aggódó kortársaimat, hogy tegyék félre az esetleges részvitákat, és csatlakozzanak az alábbi nemzetvédelmi felhíváshoz.

FELHÍVÁS MAGYARORSZÁG ÉS A SZUVERENITÁSUNK VÉDELMÉBEN

Mi, alulírott magyar értelmiségiek és közéleti szereplők, de mindenekelőtt hazafiak, a sorsdöntő parlamenti választás előtti napokban kinyilvánítjuk: a független Magyarország, az ezerszáz éves, nemzetépítő magyar államiság fennmaradása minden pártpolitikai vitán és kormánykritikán felül áll.

Természetesen sok mindent különbözően látunk a nemzeti oldalon belül. Ahogy megértjük a nehézségek, netán hibák miatti elégedetlenséget és egy sor kritikát is. Ám a kormánykritika nem válhat nemzetárulássá. Ha haragszik is valaki a kormányra, nem rúghat bele a saját hazájába! A globalista világrend kiszolgálói ott lihegnek a nyakunkban; könnyen az akaratunk ellenére is őket juttathatjuk hatalomra.

Ellenünk már felállt egységfrontba minden, a globalizmus nemzetiszínű köpönyege által megtévesztett, a nemzetközi nagytőke által megvett politikai csoport. “Árad a Tisza”, kiáltják, de ami valóban árad, az a megtévesztettek és megvásároltak sárlavinája, ami mögött a nemzetközi nagytőke érkezik vasalt ingekben, luxusautókon.

Ezért felszólítunk minden nemzeti értelmiségit és közéleti szereplőt: emelje fel a szavát és figyelmeztessen. Felszólítunk egyúttal minden nemzetben gondolkodó választópolgárt: ne a dac vezérelje a szavazófülkében! Szavazzon a valóban hazafias, szuverenista erőkre, és szavazatával akadályozza meg a Tisza Párt és a globalista nagytőke jelöltjeinek hatalomra jutását. Fogjunk össze, zárjuk össze sorainkat a hazánkért!

MINDENKI A GÁTAKRA! Nekünk egyetlen hazánk van és egyetlen jövőnk. Vasárnap mind menjünk el szavazni, még egyszer, újra, ahogy Vörösmarty szólít:

"ha ember kell a gátra, gyenge-gyáván ne maradjon senki hátra!"

Várom a csatlakozókat a fenti Nyilatkozathoz.

A Nyilatkozathoz csatlakozó aláírók:

Dr. Hortay Olivér PhD, egyetemi docens
Dr. Bogár László tanár
Földi László biztonságpolitikai szakértő
Máthé Zsuzsi, igazgató, Szent István Intézet
Lakó Anna, nemzetközi kapcsolatok szakértő
Dr. Halkó Petra PhD történész, politológus
Huth Gergely, Pesti Srácok
Pozsonyi Ádám író, publicista
Dr. Kötter Tamás ügyvéd, író
Bodnár Előd, Magyar Út
Bardóci-Biró Teofil, tanár
Szalma György újságíró
Püski István könyvkiadó
Stefka István újságíró
Kohán Mátyás újságíró
Dr. Szilvay Gergely PhD, Mandiner főmunkatárs
Hegedűs Tamás, közgazdász
Dr. Zeffer Tímea szakorvos
Dr. Ónodi Izabella fogorvos
Dr. Mengyán Albert sebész
Ónodi Árpád, Rocktár
Fábián Zoltán, Ez is egy vélemény oldal

Ildikó Zeller
Monika Pataki
Miklós Radetzky
Annamaria Szekely
Kati Sótonyiné
Cseh Zsuzsanna
Zsuzsa Fülöp-Gábor
Tyetyikné Piroska
Kovácsné Hajdu Tünde
Erzsi Dezsőné Lipták
József Czifra
Éva Varga
Erzsébet Prinzné Szabó
János Balogh
Andrea Őri Róka
Irma Zámodicsné
Leel-Őssy Miklós
Ibolya Sánta
Edina Juhászné Halmóczky
Timea Zeffer
Mihály Kósa
Péter Kránitz
Tímea Osza Marton
Mate Gerhardt
Tomi Gir
Éva Balajti
Anita Fodor-Szép
Herbai Edit
Bozorádi Ágnes
István Szabó
Róbertné Komjáti
Emőke Nagy-Kovács
Gergely Teri
Florentina Ametiszt
Késmárky Éva
Éva Kőrösi
Elemér Jármy
Eszter Bákonyi
Rózsa Katalin
Terka Győr
Rábainé Nemes Zsuzsanna
Valéria Boda
Gabriella Kegyes
Czira K. Thomai
Benkő Benedek
Marianna Fülöp
Marcsi Tamássy
Erzsébet Landi
Kocsis Elvira Éva
Erika Iliásné Demeter
Cecília Friderics
Baán Máté
Katalin Kőbel
Vados Gabriella
Józsefné Maurer
Máthé Zsuzsi
Marietta Fóris
Gizella Szalay
Mária Korponai
Hajnal Kristóf Gergő
Irén Kósa
Istvánné Váczi
Éva Juhász
Lilla Tolgyesi
Erika Sebrek
Görgényi Adél
Viktória Bánné Hegyi
Magdolna Szarvas
Kálmán Gáspár
Mónika Csontos
Eniko Vass-Dezso
N Erika Görögné
Csűrös Sándor
Rabár-Nagy Adél
Sándor Payer
Mártonné Gál
Kis Béla
Ildikó N. Császi
Balogh Tibor
Nagyistók Tibor
L Meszaros Katalin
Reiter Szilvia
Andrea Rákóczi
Hunyadi Károly
Alíz Józsáné Sződi
Gyöngyi Szűcs
Józsa Zsófia
Kohán Mátyás
Kovács Borbála
Noemi Palma Lachmann
Margit Fodor
Adriana Karkusz
Salamon Gyöngyi
Anna Mária Pintér
Ilona Tkacz
Krisztina Sófalvi
József Varsandán
Kovácsik László
Kósa Zsanett
Birinyi Levente
Tok Atika Hun
Nemzeti Őrszem
Szabadosné Zsuzsa
Marton Gere
Ludas Judit
Józsefné Somogyi
LaczÓ Gabriella
Judit Záborszky
Lívia Hegedüs
Róbert Juhász
Éva Baloghné
Mile Izabella
Mézes Nándor
János Szeki Sarusi
Zentai Vivien
Laszlone Zsakai
János József
Csorba-Simonné Judit
Kocsisne Nagy Katalin
Nagyné Veres Kati
Klára Sabján
Mikes Beáta
Katalin Szabo
Agnes Matolcsi
Ágnes Ágfay
Laci Styaszny
Katalin Réthy
Szabó Imola
Mária Sari
Gyula Nagy
Gyaraki György
Beata Balint
Aron Herendi
Hevesi Katalin
Zsófia Szombathelyi
Sándorné Szabó
Szőnyi Kinga
Hegedűs Tamás
Andrea Buzgóné Horacsek Hora
Eniko Balla
Judit Beszéné Zöld
Malasits Miklós
Marianna Kis
László Lovász-Szabó
Gáborné Püski
Retkes János
Czelnai Kocsis Zsuzsanna
Nagy Anikó
Ella Finta
Sandor Nagy
Julianna Abai
Éva Mudra Papp
Judit Szigeti
Monika Drnovšček
Ági Keztyüs
Czene Gizella
Erzsébet Füstös
Makai Erzsébet
Jakab Hedvig
Rákóczi Angéla
Pintér Márta
Jánosné Gaál
Pál Ödön
Zsuzsanna Palla

(a csatlakozók neveivel folyamatosan frissítem)

Tiszások, ciki lesz még ez a sok matrica! Amúgy nem veszitek észre, hogy magatok ellen szavaztok?

Tiszások! Annyira csúnyán ki fogtok kapni, és mi ezt annyira, de annyira várjuk! Április 12-én csak a FIDESZ, hajrá, Orbán Viktor!

Ilyen a tiszás logika!
A tiszás szeret védett áron tankolni, de amúgy minden sz@r.😅
Még a tiszások is egyetértenek Danival néha!
Még a tiszások is egyetértenek Danival néha!
Sneider: Egyéniben szavazz a Fideszre!
Persze listán sem tilos...
Állítsuk meg Magyar Pétert!
Csak azért is FIDESZ!
Miért fog elbukni NÉMETORSZÁG?? TÓTH MÁTÉ elmondja!
Mekkora lehet a baj Németországban, ha már Donald Trump nemzetbiztonsági stratégiája is elég határozottan figyelmeztet az egyre szaporodó problémákra? Miközben a német vállalatok Kínában építik a…
Unod a LIBSIKET? Hajrá, FIDESZ!
Zúzzunk!

folyamatos emelkedéssel már csak 15 millió megtekintésem van, meneküljetek!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média