️ Átver a TISZA – és ma ismét lett rá bizonyíték!
Emlékeztek? Már egy héttel ezelőtt leírtuk, hogy az egész előválasztás csak kirakat, egy előre leosztott színjáték. Azt mondtuk: nem a közösség dönt, hanem a pártvezetés. Most megjött a bizonyíték.
👉 Ma kiesett a TISZA HEVES VÁRMEGYI KOORDINÁTORA, TISZA SZIGET alapítótag, aki az első perctől beleadott mindent: idejét, energiáját, pénzét:
– szórólapozott, sütit sütött, aláírást gyűjtött, közösséget épített, a hátán vitte a helyi szervezeteket.
️ És mi történt? Ő esett ki elsőnek. :D
Ez annak fényében, hogy az első fordulóban csak Tisza sziget tagok szavazhattak, kizártnak tűnt! De tudjuk, hogy előre el volt döntve.
Az az ember, aki a TISZA hivatalos oldalán az egyik legtöbb lájkot kapta a sziget tagoktól, és messze a legtöbb biztató hozzászólást.
Nem számított. Nem volt jelentősége. Mert nem is a ti szavatok számított kedves Tisza szavazók!
Ez bizony nem előválasztás volt, hanem egy előre megírt forgatókönyv. Színház. Kamu. Egy csomagolás, hogy úgy tűnjön, mintha lenne beleszólása a közösségnek.
Ne mondjátok, hogy mi nem szóltunk.
👉 Átver a TISZA

Kedves budapesti, nagyvárosi polgártársam!
Aki nagy autóval jár, nagy házban lakik, évente minimum háromszor jár nyaralni és most a legnagyobb tiszás.
Ez az írás neked szól.
Nyilvánosságra került a…

Tegnap esti élmény beszámoló. Kedves balosok, mindenszarhívők, Tiszás gyűlölködő szektások, Magyarországon nincs lehetettlen csak tehetettlen! És nemakarásnak nyögés a vége. Köszönöm mindenkinek aki…

️ A Tisza színeiben csupa olyan jelölt-jelölt indulna, akiket nem hagy nyilatkozni a főnökük.

️ De így hogy ismerhető meg a motivációjuk, vagy az, hogy mit gondolnak a pártjuk hivatalos…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média