Ritkán írok ilyen hangvételben, de arra kérem azon ismerőseimet, akik Charlie Kirk halálán örvendeznek, hogy elköszönés nélkül töröljenek ismerőseik sorai közül! Azért kérem, hogy tegyék ezt csendben, mert nem szeretnék bennük is csalódni, mint ahogy pár ismerősömben már sikerült.
Charlie véleményét lehetett osztani vagy ellenezni, jómagam sem értettem egyet néhány gondolatával, de az a vád nem érhette, hogy ne lehetett volna vele vitázni. Vitára kelt bárkivel és tisztelettudó maradt végig. Sokszor ő maga csitította le a tömeget, miután vérszemet kaptak egy-egy botrányos felszólalás után. A vitákban nem maradt adós, de maximálisan tisztelni kell azért, hogy a mai világban egyáltalán fel merte vállalni a nézetei ütköztetését, amikor egyre inkább arra tolódunk, hogy a két „tábor“ már szóba sem áll egymással.
Charlie azért volt hiteles a viták során mert vizet ivott és vizet prédikált. Úgy élt, ahogy beszélt. Felvállalt nehéz kérdéseket, nagy dilemmákat és felkészülten érvelt a saját álláspontja mellett.
Nem kötelező ezért szeretni, de a tisztelet kijár neki azért, hogy ezt az utat választotta.
Üzenem azoknak, akik most az ő halálán ujjonganak, hogy sötét a lelketek!
Számomra is léteznek olyan közéleti személyiségek, akik sokszor megbántottak vagy nem értettem egyet velük, de nem kívántam a halálukat. Gyurcsány Ferenc például kérdőre vonta alapvető magyar állampolgári jogaimat. Haragudtam rá ezért, ma sem a szívem csücske, de innen is kívánok neki nyugodt és boldog nyugdíjas éveket és azt, hogy a média is hagyja végre békén!
Ha nem tudunk így vélekednek egymásról, akkor mi választ el minket attól, hogy halomra öljük egymást? Megsúgom, pusztán az a tény, hogy mindez nem marad büntetlenül. Amint jön egy konfliktus és meglazul a jogrendszer, nem kell sokat várni arra, hogy az emberek egymás vérét ontsák. Ébresztő!