Egy vérből valók vagyunk

Tegnap végre sikerült kiérnünk a Nélküledre a Puskásba. Már az ülőhelyünkhöz. Volt, hogy kint hallgattuk a bebocsátásra várva. Máskor a sorban állva a sörre várva. Vagy már (ez volt a legközelebb) a lelátó lépcsőjénél állva. Mindig rajtunk múlt: nem szántunk elég időt a bejutásra.

Most, most végre sikerült. Énekeltem a szövegét, közben néztem a jobboldalomon álló barátom arcát, s rajta a meghatottságot. Az egyik ismert részről:

„S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk”

eszembe jutott egy poszt, amelyet az egyik ellenzéki véleményvezér írt. Arról szólt, hogy ha 2026-ban nincs áradás, akkor ő innen el fog menni, mert ezt itten tovább nem bírja. Már akkor felvetődött bennem, hogy vajon Gerendás Péter-i értelemben fog távozni, azaz valójában mégsem megy el, mert egyrészt szereti a hazáját (Gerendás szerintem a maga módján szereti), másrészt kint legfeljebb az utcán zenélhetne, vagy valóban távozik az illető. Nyugat-Európa tárt karokkal fogadja: ebből sok minden lehet, akár egy egyetemi katedra egy neomarxista egyetemen, vagy mondjuk mosogatói állás Londonban.

Ki tudja. Talán kiderül. Talán nem. Szóval a fenti résznél egy pillanatra eszembe jutott a hölgy, neki is szólna ez a dal, de vajon érti-e? Lehet, hogy igen. S persze az is lehet, hogy számára – ahogyan sokaknak – ez a piros tábor, amely együtt lüktet, a Himnuszt énekli, aztán bírózik, és őrjöng Varga Barnabás góljainál tulajdonképpen ijesztő, soviniszta, már-már fasiszta, irredenta és a többi, ahogyan sokan a Nélküled-et is annak tartják.

Nem látom magam előtt, ahogyan Gálvölgyi János vagy Havas Henrik ezt énekli. S persze Juszt is előbb kapna rá az Internacionáléra. S ne feledjük: a mai negyveneseket (minket) jórészt ezek a véleményvezérek nevelgették.

Az is tény, hogy ez a néhány szó („egy vérből valók vagyunk”) a kilencvenes években még elég lett volna két-három gyertyás felvonulásra és rettegésre. Európa segíts!, kiáltotta volna világgá a »legcukibb« államfő, hogy némán bólogasson rá az átmentett sereg.

Pedig miről van szó valójában? Bármi is történt itt az elmúlt százhúsz évben, Trianon, Holokauszt, kommunizmus, országrablás, ez a tizenötmillió magyar igenis összetartozik. S ezt jó érzés kimondani! Mert sokáig, nagyon sokáig nem lehetett kimondani. Présbe kerültél, ha ezt kimondtad. „Fasiszta” lettél rögvest.

A hölgy az említett posztban használt egy olyan kifejezést (hungarofil), amelyet még az életben nem hallottam, nem olvastam, vagy legalábbis nem emlékszem rá. Lehet, hogy azért, mert mindig is hugarofil voltam. A válogatottnak szurkolni, a Nélküled-et énekelni is az? Eszembe jut erről Erdős Péter szövege, aki szerint a Himnusz akkor „van rendben”, ha otthon éneklik Szilveszterkor a lehetőség szerint berúgott, így „kezelhetőbb” magyarok, de nagyon problémás, ha mindez egy meccsen történik, hiszen az már nacionalizmus, abból már baj is lehet!

Megtörtént. Felemelő érzés volt ennyi magyarral együtt énekelni a Nélküled-et, be kell vallanom, hogy ennek hatására sem lettem sem náci, sem fasiszta, sem antiszemita, sem hungarofil, de továbbra is büszke vagyok a magyarságomra, ahogyan örményként, írként, portugálkén is büszke lennék, és így tovább. Nem tartom a nemzetünket többre más nemzeteknél, nem is szoktam összevetni más nemzetekkel a fejemben, egyszerűen magamban hordom Radnótit, Balassit, Hunyadit, József Attilát.

Ismét kint volt velem a fiam a meccsen. Varga Barnabás góljánál nem hittünk a szemünknek. A portugálok tizenegyesénél Mucsi Zoltánná változtam. Szerencsére lejjebb ült, a barátom gyerekével, így talán nem hallotta. Az egyenlítésünknél mi is felrepültünk az Égbe. Aztán jött a pofon, a portugálok győztes gólja.

De. A fiammal és a barátokkal arról beszélgettünk hazafele, hogy tulajdonképpen győztünk. Csillogó szemmel mondta a gyerek (pedig kamaszként ritkán csillog a szeme...), hogy jól játszottunk, jók voltunk. Mi, magyarok.

„S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk”.

Kívánom, hogy egyszer azok is megértsék ezt a dalt, akik beleragadtak ebbe a „hungarofilező, igazán savanykás buborékvilágba. Van problémám nekem is elég a mostani rendszerrel, egyáltalán nem szeretem azt a játszmázást, amikor valaki megmondja, eldönti, hogy ki az igazi magyar, ki az igazi európai, ki az igazi demokrata. Elegem van a társadalmunk tudatos megosztásából, megosztottságából. Meg abból, hogy mindenre pántlikát tesznek, és ha valamire pántlikát tesznek, akkor azt nekem már szeretnem kell(enne).

Szeretek néha kiemelkedni ebből az üstből, és friss levegőt szívni.

Éppen ezért szeretem a válogatott meccseket. Éppen ezért szeretem a Nélküled-et. Mert azt együtt énekeljük. Aki akarja énekli, aki meg nem, az nem. Aztán együtt dobban a szívünk Varga Barnabás góljánál. Én nem mondom, hogy nem magyar, akinek nem dobban meg a szíve. De azt állítom, hogy lemarad valamiről. Sohasem késő ezt megérteni.