„A leendő TISZA-kormány alatt bűncselekménynek fog számítani, ha egy sajtótermék szándékosan, rosszhiszeműen valótlanságot állít, főleg ha ezt az egyértelmű cáfolat után követi el” – posztolta a Tisza-vezér.

Ha egy párt második embere adópolitikai elképzelésekről beszél (vagy éppen azt mondja, hogy arról hallgatni kell, továbbá választást kell nyerni és utána mindent lehet), a sajtó utána tárgyilagosan/elfogultan, barátian/ellenségesen, bután/hozzáértően, felületesen/sokoldalúan elkezdi elemezgetni a hallottakat és akár arra is juthat, hogy mindennek az ellenkezője igaz, meg arra is, hogy a hallottakat a párt álláspontjának kell tekinteni. Ezt hívják úgy, hogy sajtószabadság.

Ezért lehetett büntetlenül állítani az első szabadon választott kormányról, hogy abban mindenki megvásárolható, csak tudni kell az árfolyamát. Ezért tudósíthatnak végre szabadon sajtószervek sajtótájékoztatókról. Ezért lehetett szabadon állítani a jegybankelnökről, hogy lop és NER-lovagokról, hogy azok korruptak. Ezért nevezheti egyik közszereplő a másikat fasisztának. Ezért lehet a nyomába eredni az akkugyáraknak, Hatvanpusztának. Ezért kérdőjelezheti meg bárki akár Orbán Győző, akár Magyar Péter szavait.

Ezért nem kockáztatja a szabadságát az a politikus sem, aki internetblokkolóról fantáziál, aki megíratja a sajtójával, hogy a szír diktátor Budapestre menekült, aki azt állítja, hogy sajtópereket nyert olyan orgánummal szemben, amelyiket eddig be sem perelt.

Most legalább megtudtuk, hogy egy kormányváltással, a „médiaszabadság” jegyében, ebben is minden másképpen lesz. Gondolom majd a Helsinki Bizottság kiutazik Brüsszelbe és szépen elmagyarázza az éppen szabad lábon levő uniós igazságügyi biztosnak, hogy az intézkedés szükséges és arányos Orbán leváltása/bebörtönzése, továbbá az atlantista befolyás akadálytalan érvényesítése érdekében, a biztos meg éppúgy megértő lesz, ahogyan Varsóval is az volt. Már csak egy cenzúraosztályt kellene felállítani: szolgálatra jelentkezik Lendvai Ildikó.