Tökéletes látlelet.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én kezdek halálosan torkig lenni azzal, hogy egy csőcselék módjára viselkedő politikai szekta hónapok óta terrorizál, fenyeget és gyaláz mindenkit (újságírót, politológust, köztiszteletben álló értelmiségit, tkp. bármilyen közszereplőt vagy civil személyt) akiről megneszelik, hogy nem rajong a bálványukért, esetleg kritikát is merészel megfogalmazni a szektájukkal kapcsolatban.

Most épp Jakupcsek Gabriellát (mellesleg háromgyerekes édesanyát) szipirtyózzák, némberezik, fideszkurvázzák a hírportálok cikkei alatt, sakálként falkába verődve, a szeretet jegyében.

Jakupcsek bűne annyi volt a szemükben, hogy a műsorvezető lemondta a részvételét egy női konferencián, ahol - mint később kiderült - Magyar Péter is vendég lett volna a "Családapák, akik támogatták feleségük karrierépítését" című blokk keretében.

Tehát még egyszer a blokk címe: "CSALÁDAPÁK, AKIK TÁMOGATTÁK FELESÉGÜK KARRIERÉPÍTÉSÉT"

Ugyebár arról a férfiről beszélünk, aki a volt felesége elmondása szerint
- késsel mászkált otthon részegen,
- a gyerekei előtt hülyézte, szobanövénynek, fakockának nevezte az anyjukat,
- leprolizta Varga vidéki szüleit,
- egy évig zsarolta Vargát a róla titokban készített hangfelvétellel, azt követelve tőle, hogy intézze el, hogy megmaradjanak a jól fizető neres pozíciói, különben nyilvánosságra hozza a felvételt,
- azzal ijesztgette a gyerekeket, hogy intézetbe kerülnek,
- Xanax-szal öngyilkosságot játszott el, majd megfutamodott a mentők elől (erről mentőszolgálati jegyzőkönyv is készült).

Hatalmas segítség lehetett Varga Juditnak egy ilyen "férfi", e helyről is szeretnék gratulálni a konferencia szervezőinek a meghívásért.

Jakupcsek Gabriella egyébként (már előre tartva az agresszív tiszás falkától) a lehető legvisszafogottabban, csupán annyival indokolta a távolmaradását a rendezvénytől, hogy szeretné magát távol tartani a politikai csatározásoktól. Ám ez természetesen nem nyugtatta meg a felbőszült tiszásokat, akik mindennek lehordják őt ezekben a percekben is, beleértve természetesen a nőiességében való gyalázását is. Tisztelet és Szabadság pártja, az.

Halálosan unom, hogy ez az őrjöngő horda úgy viselkedik, mintha nekik bármit szabad lenne, halálosan unom, hogy a szereplési mániás nőjogi influenszerek egy szóval sem ítélnek el semmit, amit ez az agresszív szekta és a bálványuk egy éve művel, sőt hozzájuk dörgölőznek.

Halálosan unom, hogy tiszás kommentfalka újságírókat üldöz, bullyingol, rúgat ki. (pl. Dezső Andrást a HVG-től, miután Dezső megírta, hogy mi állt a Magyarról szóló rendőrségi jelentésben).

Halálosan unom, hogy lassan nincs egyetlen hírportál sem az ellenzéki oldalon, amelyik ne mászott volna be tövig Magyar Péter záróizmai közé, miközben a pártelnök továbbra is oda jár ezekre a portálokra kommentekben őrjöngeni, ha aznap nem írnak róla 13 pozitív anyagot és nem szemlézik le külön cikkben minden facebookos manökenfotója mellé írt böffentését.

Halálosan unom, hogy lassan mindenki hozzátok igazodik, tőletek fél, nem mer veletek ujjat húzni. Halálosan unom, hogy focidrukkerekké akarjátok hiszterizálni a teljes országot, megszüntetve a gondolkodás, a kritika szabadságát, mindenkit üldözve, árulózva, akinek a szíve nem a ti szektavezéretekért dobog.

Nem érdekel, hány ismerősöm fog törölni, vagy nekem hányat kell még emiatt. Ha lassan az egyetlen maradok, aki ellenzéki oldalról leírja ezeket, akkor is meg fogom tenni.

Szolidaritásom Jakupcsek Gabriellának azért, amit ezekben a napokban el kell viselnie tőletek. Szégyelljétek magatokat.

A nagy bukás! MILLIÓKAT keresnek, de senki sem tudja róluk, hogy léteznek!
Az óbaloldal eltűnt a süllyesztőben – de vajon tényleg ártalmatlanná váltak? Ebben a videóban megnézzük, mi történt a régi nagy baloldali reménységekkel: Jakab Pétertől Szabó Tímeán át Cseh Katalinig.
NINCS Tisza-Brüsszel paktum?
De van.

FONTOS! Dilerek nyomában a Patrióta YT csatornán! Exkluzív videó a k-bítószerhelyzetről MA ESTE! Iratkozzatok fel és kapcsoljátok be az értesítést, le ne maradjatok! Köszönöm!

Mondják, hogy a kutya is a jó dolgában veszik meg. Sok ismerősünk is ilyen, sose volt ilyen jó dolga, élete, egzisztenciája. Sose volt ennyi féle támogatása, mégis váratlanul fröcsögő, gyűlölködő,…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média