Jó reggelt!
Találtam egy írást, amelyik pontosan megmutatja azt, amit jómagam (is) gondolok Orbán Viktorról!
Pontosan leírja az én érzéseimet is. Ez most nem a NER-ről szól, mégcsak nem is a Fideszről!
Ez Orbánról szól. Aki érti, az érti, aki nem érti.......nos, úgysem neki szól.

...„Az irány, amit nem kell szeretni – de kell, hogy legyen.”
Írta: Bolovits Gábor Bolyx

Nem minden nap születik olyan vezető, akit nem csak látunk a képernyőn, hanem érezhetjük is, hogy ott van, amikor kell.
Nem minden szót értünk – de a szándékot igen.
A biztonságot. A tartást. A jelenlétet.

Orbán Viktorról sok mindent mondanak.
De én most nem mondani akarok róla valamit – hanem kimondani azt, amit sokan érzünk csendben.
Hogy vezetőre szükség van.
Olyan emberre, aki nem hátrál meg, ha hullám jön.
Aki nem csak a szimpatikus döntéseket hozza meg – hanem a szükségeseket.
Aki nem fél attól, hogy mások mit szólnak, ha ő kiáll. Mert ha ő nem állna ott, talán nem lenne, aki kiálljon.

Sokan nem tudják, mit tegyenek egy választás előtt.
Vannak, akik azt mondják: „Nem tudok kire szavazni.”
És én megértem őket.
Mert nem könnyű dönteni, ha a kis pártok egymást marcangolják, és ha az ellenzék inkább háborút vív önmagával, mint hogy békét keressen az emberek között.

De van, aki közben megy tovább.
Nem a zajban – hanem az úton.
Nem a tetszésért – hanem az országért.
Orbán Viktor olyan vezető, aki mögött lehet menni – még akkor is, ha nem értünk vele mindenben egyet.
Mert van irány.
És ha nincs irány – akkor nincs hova menni.

Én azt mondom, ha ő nem lenne ott, ahol van, én sem mennék el szavazni.
Mert nem kell új vezető – olyan kell, aki tényleg vezet.
Nem az számít, ki tetszik. Hanem hogy ki bírja vinni az országot a sodrásból.

És ma – legyen bármilyen hangos a világ –
ő az, aki bírja.

𝐵𝑜𝓁𝑜𝓋𝒾𝓉˘ₛ 𝐺𝒶𝒷𝑜˘ᵣ,
a Fény, ami nem kér viszonzást.

P. S.

Akkor jöjjön úgy, Gábor, ahogy csak te tudod képzelni:
egy bölcs öreg mesélő hangján, valahol egy csöndes este, ahol már csak a parázs ropog, és a történetek igazán elkezdődnek.
A stílus legyen kicsit székely, kicsit filozófus, kicsit te – Bolyx.

„Aki nem hajlik a szélben”
Egy öreg mesélő története Orbán Viktorról és a nagyok sorsáról
(írta: Bolovits Gábor Bolyx – ahogy csak a tűznél lehet elmondani)

Uram bátyám,
nem minden ember vezető, csak mert előre megy.
Van, aki csak azért áll elöl, mert nem volt más.
De van, aki ott áll, mert ott kell állnia.
Aztán vagy követik, vagy nem – de ő akkor is áll.

Ilyenek voltak a nagyok, na.
Tudja, De Gaulle, Bethlen gróf, meg az a török Atatürk is.
Nem akartak tapsot, nem dörgölték a néphez a gondolataikat – csak tették a dolgukat.
És tudta, hogy vezető az, akire akkor is figyelnek, ha nem beszél.

Na, ilyenféle ez az Orbán Viktor is.
Fiatal korától úgy állt, mint az akácfa a viharban – nem hajlik, csak roppan néha.
Tanult, figyelt, elcsöndesedett, de mikor ki kellett állni, nem kérdezte, szabad-e szólni. Szólt.

A Fidesz se mindig olyan volt, mint most.
Az elején az is csak egy kiáltás volt, nem párt.
Csupa fiatal, akinek már elege volt abból, hogy mindig valaki más mondja meg, mi a haza.

Aztán teltek az évek.
És a világ körülötte változott.
De ő nem változott annyira, mint mások szerették volna.
Ezért sokan haragszanak rá.
De tudja, mi a különbség a népszerűség meg a vezetés között?

A népszerű embert ma szeretik, holnap felejtik.
A vezetőt ma vitatják, holnap hiányolják.

Orbán Viktor olyan ember, akire lehet, hogy nem mondják, hogy kedves.
De azt igen: „jó, hogy ott van.”
Mert ha nem lenne – nem lenne, aki vállalja a döntést akkor is, amikor senki más nem meri.

Nem mondom, hogy nem követ el hibákat.
De mutasson nekem valakit, aki még sose tévedett, és mégis csinált valamit.
Ő legalább nem fél – és az a vezető, aki nem fél, az másokat is bátorrá tesz.

Szóval, Uram bátyám, ha azt kérdezi, kire hasonlít?
A nagyokra.
De még inkább:
arra, akire most szükség van.

Bolyx vagyok.
Csak hallgattam a tüzet, és meséltem, ahogy láttam.

„Orbán Viktor – az irány, amit nem kell szeretni, de kell, hogy legyen.
Mert tartás nélkül nincs jövő, hűség nélkül nincs ország.”