Ritkán járok fodrászhoz, de ma hosszú idő után elmentem, egy árnyalattal szöszibb is lettem a tavaszra (állítólag a világos tincsek fiatalosabbá teszik a megjelenést, mindenesetre próbálkoztam…).

A kedves és rutinos fodrásznő egy francia hölgy volt, aki ide házasodott, évek óta él Magyarországon. Bájos, francia akcentussal, de kiválóan beszéli is a nyelvünket.
Kérdezgettem őt, hogy nem hiányzik-e a hazája? Mesélte, hogy nyáron is járt otthon, találkozott a rokonságával, barátaival, de Franciaország nagyon megváltozott. Aki teheti, a városokból vidékre költözik, mert a migráció miatt megszűnt a közbiztonság. A nők nem mernek sötétedés után az utcára menni, egy aranynyakláncot vagy szép órát már nem vehetnek fel, mert esélyes, hogy kitépik a nyakukból, letépik a csuklójukról. Rendőrnek, orvosnak, tanárnak egyre kevesebben mennek, mert nem tudják uralni a migráció okozta nehézségek sokaságát. A helyzet elkeserítő.
Az iskolában eközben ostobaságokra tanítják a gyerekeket, hogy lehetnek fiúból lányok, vagy fordítva.
A fodrásznő egyáltalán nem volt fideszes, sem a politika iránt különösebben érdeklődő valaki, de kristálytisztán látta a szomorú valóságot.
Elmondta azt is - magától, egyáltalán nem forszíroztam, mert nem szerettem volna a fodrászszékben ülve politikai vitákba keveredni -, hogy Orbán Viktornak teljesen igaza van ezekben a dolgokban, Franciaország pedig vakvágányon van.
Mikozben a tincseim világosodtak, a tükörben egy okos francia hölgy arcán láttam a dühödt és tehetetlen szomorúságot, távoli hazája sorsa miatt aggódva. Megrendítő volt átélni, hogy egy valaha nagy nemzet leányától tulajdonképpen elvették az otthonát.
Soha ne engejük, hogy Magyarország hasonló sorsra jusson!