A véleményünk szerint a Tisza párt támogatása maximum olyan 24-26% lehet és szépen apad. Le is írjuk, miért gondoljuk így. Az EP választások idején még minden csillagállás tökéletes volt nekik, kegyelmi botrány, kiugró infláció, és akkor még sokan elhitték, hogy egy új remény, egy tisztességes, jó akaró versenyzővel van dolgunk. Azóta viszont megismerte az ország: egy önimádó és extrém módon hazudozó manipulátor. Szinte egymást érik a botrányai és semmiért nem vállalja a felelősséget. És ami szintén sokaknak kiverte a biztosítékot, hogy hitet tett Ursula von der Leyen és Manfréd Weber mellett. Annak is sokan örültünk, hogy a Momentum kiesett az Európai Parlamentből, de sajnos az öröm korai volt, mert a Tisza ugyanúgy szavaz a DK-val kéz a kézben a magyarok ellen, mint tette az elődje. Tehát az emberek rájöttek, hogy itt semmi új nincs, nem véletlenül próbálnak manipulációval többnek látszani: Facebook algoritmus (lehet már nem sokáig) kamu profilok és oldalak ezrei, kamu szavazások, egyértelműen fals közvélemény kutatások (ezt már ugyanezek 2022 előtt is eljátszották). Ráadásul az infláció helyre állt, a fogyasztás egyre jobban pörög, a nemzetközi térben sorra buknak a balos liberális, zöld kormányok és pár nap múlva Orbán Viktor szövetségese is elfoglalja a hivatalát. Itt szép lassan a jobbikos útra kerül a Tisza és majd valamikor megint lehet új messiással próbálkozni, mert ennek már vége van. Tegyük hozzá hála istennek.

️HŐS KISFIÚ HÍVOTT MENTŐT ÉDESAPJÁHOZ

Még decemberben kérte a mentők gyors segítségét egy 10 éves kisfiú, aki apukájával kettesben tartózkodott pécsi otthonukban, mikor lefekvést követően édesapja…

Alig telt el két hét ebből az évből, de már 23 ember vesztette életét közlekedési balesetben útjainkon

A tavalyi év azonos időszakához képest ez kilenccel több haláleset. Heten gyalogosként, két ember…

Igen, esik a hó.️ Tudjuk mi is. És ti tudjátok, hogy ilyenkor még körültekintőbben kell közlekedeni?

👉 Autósoknak: Tartsatok nagyobb követési távolságot, vezessetek lassabban, és ne feledjétek, hogy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média