Strasbourg: A nemzetközi baloldal és a Tisza végleges lelepleződése.

Strasbourgban szerdán összeültek Európai nagyjai, hogy az Unió helyzetéről, jövőjéről, gondjairól beszéljenek a magyar soros elnökség égisze alatt. Legalábbis erről kellett volna szólnia az eseménynek, mert a EU szénája finoman szólva se áll jól.

A miniszterelnök így is kezdte a beszédét, összeszedett, tényszerű, profi beszédet mondott a kontinens kihívásairól, Európa hanyatlásáról és arról, miként lehetne újra jó útra tereli Európa hajóját. Viszont ami ezután jött, az egy vérlázító, zöld, liberális, szocialista támadás Magyarország ellen, amiben tevékenyen részt vett a DK és a vele nászba lévő a Momentum útjára lépő Tisza Párt.

És ez az a pont, ami után mindenki megismerhette a valójukat, ország-világ láthatta, hallhatta a baloldal hazugság cunamiját, végtelen kettős mércéjét. Most ezeket szedjük csokorba.

1. Ursula von der Leyen kilépve a kompetenciájából támadta az országot, az itt dolgozó oroszok miatt kritizálta hazánkat. Orbán Viktor aztán azonnal helyretette, azzal, hogy Ursula von der Leyent egy német asszony, és miközben Magyarországot támadja az itt dolgozó 7000 orosz miatt, addig Németországban 300 ezer orosz dolgozik. De Franciaországban és Spanyolországban nagyságrendekkel több orosz dolgozik mint nálunk.

2. Komoly támadást kaptunk, hogy állításuk szerint mi vagyunk azok, akik a szankciókból kimaradva segítjük az oroszokat azzal, hogy energiát vásárolunk tőlük. A miniszterelnök itt is helyretette a balos hadat. Elmondta, és számokkal is szemléltette, hogy a nyugati országok miként kerülik ki a szankciókat azzal, hogy Indián és egyéb országokon keresztül vásárolják az orosz energiát, illetve hogy 2023-ban lényegesen többet importáltak Oroszországból, mint a 2022-es évben. A számok és a tények itt is megsemmisítették a baloldalt.

3. Kifejezetten vérlázító volt, mikor az antifa képviselő Ilaria Salis sötét időként emlegette a magyarországi tartózkodását. Orbán Viktor azonnal felvilágosította az ott lévőket, hogy az a nő kritizálja Magyarországot és oktatja ki demokráciából, aki Budapest utcáin ártatlan embereket vert félholtra és ezért el is ítélték és a börtönből került az EP képviselői székében.

4. A miniszterelnök a demokráciáról papoló baloldali bürokratáknak felrótta, hogy a magyar parlamentben se fordul olyan elő, hogy az ellenzéki pártok ne kapják meg a nekik járó bizottsági helyeket, ugyanakkor az Európai Parlamentben a harmadik legnagyobb frakciónak önkényesen, diktatórikus módon nem adták meg a bizottsági helyeket.

5. Szintén emlékeztette az ott lévőket, hogy Magyarországon olyan nem fordulhatna elő, hogy egy nemzetközi politikai rendezvényt betiltanak..

6. Többször vádolták Magyarországot idegengyűlölettel is. Ezzel kapcsolatban sokatmondó, hogy a szeptemberi Belgium-Izrael labdarúgó mérkőzés megrendezését nem tudták megrendezni a belga nagyvárosok, mert nem tudták biztosítani az izraeliek biztonságát az oda importált antiszemitizmus miatt. És ezt a mérkőzést Budapesten játszották le. Megkérdeznénk, akkor mégis hol is van idegengyűlölet és rasszizmus? Miért minket támadnak emiatt is?

7. A magyar korrupciós kiállítást nyitó Daniel Freundot pedig a magyar miniszterelnök mellett a rendezvény után a Német Adófizetők Egyesülete is alaposan helyretette. Orbán Viktor szerint a legnagyobb korrupció az, hogy Freundot azért fizetik Sorosék, hogy Magyarországot támadja. Később a Német Adófizetők Egyesülete a kiállításra reagálva tette helyre a magyargyűlölő politikust azzal, hogy először otthon kellene söprögetnie és ennek és ennek alátámasztására egy komoly gyűjteményt mutattak be a német korrupció gyanús projektekből. Volt közte 4 millió eurós denevér alagút,amit az állatok nem használnak és többek között a semmibe vezető híd, szintén az uniós adófizetők pénzéből.

Sokáig sorolhatnánk ezt, de aki nem elvakult az pontosan láthatja mi zajlott Strasbourgban, aki meg nem, annak már tényleg mindegy. A legszomorúbb, hogy a magyar baloldal és a Momentum utód Tisza ebben a gusztustalan színjátékban partner volt és az utóbbi is végleg beárazta magát.

Reméljük a megvezetett tiszások és Európa is hamar ébred, mert nem mennek jó irányban a dolgok és amíg ez a vezetés lesz, és ez az önsorsrontó politika addig csak rosszabb és rosszabb lesz. Mindenesetre a nemzetközi sajtó kommentszekciói reményt adnak, mert óriási fölényben vannak a magyar álláspontot támogató hozzászólások.

"Az illegális migráció megállítása csak az egyik oldala az Európa jövőjéért folyatott küzdelemnek. Ez a harc, ami egy értelmes harc, csak akkor ér valamit, ha mellé tudunk helyezni egy olyan…

Ehhez a témához annyit tennék hozzá, hogy mélységesen sértve érzem magam és felháborodtam Ursuláék viselkedésén. Egyike vagyok annak a három millió szavazónak, akik kifejezetten a Fideszt és Orbán…

Hirtelen már a lengyel jogállamisági problémák se érdekli Ursuláékat, mióta a haverjuk alakított kormányt. És tessék, el is kezdte Tusk kiszolgálni őket. Ezért nem szabad drága magyarok a Tisza nevű…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média