Kialakult szekértáborok. Nem érvelek se pro, se kontra, úgy tűnik fölösleges.
Karácsony Gergely állítja, hogy a szegényebb települések javára befizetendő szolidaritási hozzájárulás miatt került csődbe a Fővárosi Önkormányzat.
A Fidesz politikusai szerint a felelőtlen, átláthatatlan gazdálkodás vezetett ide.
A fővárosi kerületek nem küzdenek hasonló problémával, pedig ugyanolyan összegben befizetik ők is a szolidaritási hozzájárulást, Kőbánya pl. 3,5 milliárd forintot 2025-ben.
Szeged 5,1, Szombathely 3,8, Székesfehérvár 8,7 milliárd forintot.
Minden település, az adó erőképessége szerint.
De csak egy van csődben, csak egy nem fejleszt semmit. Budapest.
A kormány segíteni fog Budapestnek is csőd esetén, működni fog a közösségi közlekedés, gondoskodik a bérek kifizetéséről.
Vanek úr szerint azonban “Az igazságot olykor eltemetik, de a hazugság mindig kiderül”. Így lesz ez most is.

Politikai és pénzügyi zsarolással, az EU-s szerződéseket megkerülve, az EU egyre több hatáskört vont magához.

A V4 több mint harminc éve bizonyítja, hogy négy nemzet, amelyet sokszor nehéz korszakok, máskor pedig közös remények formáltak, miként tud közösen építkezni.

🤝🇷🇸 Tatjana Jovic szerb elnöki tanácsadóval találkoztam, akivel a két ország kapcsolatát meghatározó legfontosabb kérdéseket tekintettük át.

👉 Magyarország következetesen kiáll az objektív és…

Ha megvalósulna Brüsszel és a Tisza terve az orosz energiáról való leválásról, akkor az óriási inflációs hullámot indítana el. Ezt nem fogjuk hagyni!

Az nincs sehol leírva, hogy nekünk el kell viselni, hogy a magyar politikusok egy része külföldön Magyarország ellen dolgozik. Jövőre zavarjuk őket vissza Brüsszelbe

A fegyverszünet után a háborúpárti vezetők elszámoltatása következik majd.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média