Igen. Beszélgettünk egy orosz újságíróval. Lebuktam, tehát eljött a “coming out” ideje.
Kezdjük! Ismerek orosz embereket. Sőt, vannak jó barátaim Moszkvában, Jekatyerinburgban. És kedvelem őket, mert rendes emberek. Szoktam velük beszélgetni is, mondjuk főleg angolul, szal ez így annyira nem ciki, az mégiscsak egy haladó nyelv. Én amúgy nem tudok csak azért utálni valakit, mert valamilyen nemzetiségű, ti hogy vagytok ezzel?
De most amúgy valljam be azt is, hogy sokszor jártam Oroszországban? Oké, régebben, nem volt még háború, de azért le kellene okádnom magam így is.
De van ennél durvább is: nemrég szoljanka levest főztem, és kurva jól csinálom, ahogy a borscsot is. Néha külön kérik haverjaim, hogy hívjam meg őket orosz levesezni, és mindig nagyon szeretik. a pilményiért mondjuk nem vagyok oda, akkor már inkább raviolit tolok. De sajnos a savanyú orosz levesek bejönnek.
Eszembe jutott a minap amúgy az is, hogy kéne bloody mary-t csinálni és eliszogatni a kertben. Tudjátok, abban vodka van. Félve bár, de lehet, hogy bevállalom.
Nyugi, a durva dolgokat, az igazán necces dolgokat a végére tartogatom. Például azt, hogy Vaszilíj a macskám neve. Gondolkoztam rajta, hogy át kéne-e keresztelni, nehogy írjatok erről egy cikket, de aztán gondoltam, bevállalom ezt a kockázatot, meg ahogy látom úgysincs sem sztoritok, sem tehetségetek, ezért ez is egy nagy lehetőség a Gőbölyös Soma-díjra. Szurkolok.
Csak legközelebb írjátok már le azt is, hogy az olvasó is megértse, hogy mégis, most akkor mi a fasz van? Mit akartatok ebből kihozni?
Reméljük büszke lesz a Soros Alex most és ad egy kis pénzt.