Oroszország nélkül szervez békekonferenciát a Nyugat.
Ez teljesen érthető, hiszen Oroszország már jelezte, hogy készen állnak a béketárgyalásokra, aminek egyébként komoly feltételei vannak. Viszont így őket már nem kell meggyőzni.
Akiket itt meg kell győzni arról, hogy szükség lenne végre a békére az főleg a Nyugat.
Nem vagyok háborús elemző, de valószínűleg még ezen kívül is nagyon sok béketárgyalásra lesz még szükség a Nyugaton, ezeknek pedig semmi közük nem lesz az oroszokhoz.
Mire gondolok?
Arra például, hogy Lengyelországnak nyilvánvalóan be lett ígérve egy nagy lehetőség, egy középhatalmi pozíció, egy európai vezető szerep abban az esetben, ha mindent beleadva beleállnak ebbe a háborúba. Viszont tegyük fel a kérdést: mi lesz akkor, ha Ukrajna megnyeri a háborút (attól most vonatkoztassunk el, hogy nem önerőből, hanem a nyugati fegyverek és zsoldosok segítségével)? Hát a lengyelekkel semmi, mert nem teheti majd meg a Nyugat, hogy nem Ukrajna kapja majd a dicsőséget és kárpótlásként a “big money-t”. Ez a lengyeleknek nyilvánvalóan szarul fog esni.
Meg majd amikor a Nyugat perkálhatja ki Ukrajna újjáépítését, amire már tettek utalást.
Szóval lesz még itt súrlódás bőven. Szóval igen, szükség van a béketárgyalásokra Oroszország nélkül is.

️ FIGYELEM! ÉLŐBEN MOST!
HÁBORÚ UKRAJNÁBAN 2023. június 1-jén, csütörtökön 13 órától BOGÁR LÁSZLÓVAL és Boros Imrével a HírTV-n és a Karc FM Rádión! (Videó később!)

️DRÁMAI KÜZDELEM AZ IPARTELEPEN
Egy Pest vármegyei ipartelepen dolgozott az az 50 év körüli, ismert szívbeteg férfi, aki hirtelen összeesett tegnap délután. A beteg munkatársai azonnal mentőt hívtak,…

BÉKEFENNTARTÁSÉRT EMLÉKÉRMET KAPTAK

Tíz rendőr részesült a Békefenntartásért emlékérem elismerésben, akik külszolgálatukat 2022-ben fejezték be. A Rendőrségi Igazgatási Központban rendezett ünnepségen…

MEGHATÓ BÚCSÚ

Nyugállomány előtti rendelkezési állományba vonul Kerti István alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság vezetője. Gulyás Zsolt dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-…

Ez a nap is eljött!
️Segítenem kellett a telexnek és a 444-nek!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média