Aki trendeket követ előbb-utóbb hülyét csinál magából:

El sem tudom képzelni, milyen lehet az, amikor valaki a végén csatlakozik egy olyan trendhez, ami éppen széthullóban van, és már csak a legnagyobb hülyéket érdekli. Vagy az, amikor valaki épp akkor kezd el egy dolog legnagyobb szószólója lenni, amikor az már kifelé megy a divatból. De Toronto tudja az önsorsrontásnak és a kukierdőbe beleszaladásnak a menetét.

Történt ugyanis, hogy Toronto kitalálta, hogy átnevezi az egyik régi belvárosi terét, mert az állítólag problémás dolgokra utalt a rabszolgasággal kapcsolatban. A tér új neve pedig egy ghánai szó lett, miközben az országban éppen most akarják konkrétan illegálissá tenni azt, hogy valaki homoszexuális.

Ja, és a „slusszpoén” a történetben, hogy Torontóban épp ezen a Sankofa Square nevű helyen akarnak Pride hónapot ünnepelni különböző rendezvényekkel, programokkal.
Szóval a „Sankofa” ghánai eredetű név, amely önreflexiót jelent, illetve valami olyasmit, hogy nézz vissza a múltba, tanulj belőle, gondolkodj el rajta.

Például azon, hogy hülye vagy, és hülyeségeket csinálsz, kedves torontói városvezetés.

Szóval miközben a Sankofa téren épp Pride-rendezvényeket tartanak, ezalatt Ghánában éppen azon dolgoznak a törvényhozók, hogy aki LMBTQ+-nak vallja magát, az akár börtönbe is kerülhessen. Sőt, a törvény szerint nemcsak annak lehet baja, aki meleg, hanem annak is, aki túl barátságos a melegekkel.

Magyarán Toronto lecserélte a régi, állítólag erkölcsileg vállalhatatlan történelmi figurát egy olyan kulturális szimbólumra, amely egy olyan országból származik, ahol jelenleg azon dolgoznak, hogy a Pride résztvevőinek jelentős része börtönben végezhesse.

Persze erre lehet mondani, hogy a ghánai kultúra nem egyenlő a ghánai kormánnyal. Ez igaz. Csakhogy az egész átnevezési hullám éppen arra épült, hogy a szimbólumok számítanak, a nevek számítanak, és hogy a köztereknek erkölcsi üzenetük van.

Nevethetnék most, hogy általában a saját üzeneteikkel lehet a „woke-komcsikat” a legjobban megrángatni. De nem akarok rajta nevetni, mert ki tudja, talán hozzánk is bekopogtathat ez az őrület.

Mindig bebizonyosodik egyébként, hogy megéri agy nélkül, nyáladzó szerelemmel követni, amit mások mondanak, ahelyett, hogy az ember vagy ország a saját érdekei szerint a saját útját próbálná járni. Aminek persze lehetnek buktatói, de az ember, ha mondjuk csatát veszít, akkor is megússza arcvesztés nélkül.