Elvitelre kéritek a sajtburger menüt, vagy itt fogyasztjátok? Azt hiszem, így kellene megkérdezni azt, amit most sokunktól – köztük tőlem is – hallani akarnak azok, akik győztek. Hogy valóban győztek-e, azt majd meglátjuk, és azt is, hogy kinek miben volt igaza. De beszéljünk most egyelőre arról, hogy egyesek szerint miért kellene lenézni egy gyorséttermi munkát, vagy egy újságíróit akár. Miért lenne bármilyen munka bárki számára szégyen, és miért okoz egyeseknek kéjes örömöt az, ha egy „pénztáros“ munkakörben látnának szívesebben mondjuk olyan médiában dolgozókat, akik hittek Orbán Viktor üzenetében, és erről el is mondták a véleményüket.

Talán a legfontosabb: a magam részéről a munka bármilyen formája nem szégyen. Sem a wc-t pucolni, sem a mekiben felszolgálni, sem építkezésen dolgozni, sem irodában. Ha ezek közül bármelyik lehetőség jönne szembe, és ez kellene ahhoz, hogy a kétéves kisfiamnak ebédet tegyek az asztalra, és ki tudjam fizetni a hiteltörlesztőket azért, hogy neki legyen fedél a feje felett, akkor elvégezném.

Ez biztos sokaknak a gyűlölők táborából furcsa, kívánom nekik, hogy egyszer megértsék.

Tudom, akik ilyeneket írnak, épp azért teszik, mert lenézik azokat, akik gyorsétteremben dolgoznak, és ezért szánják nekünk ezt a pozíciót. De mondom: a munka nem szégyen. És nem is erről akarok beszélni igazából.

Hanem arról, hogy mégis mi lenne, ha ezt a munkát végezném – vagy bárki közülünk bármelyik másikat –, nem változna meg az, amit a világról gondolunk. Például az, hogy elítéljük a háborút, hogy félünk attól, hogy minket is elérhet, hogy szuverén Magyarországban gondolkodunk, hogy a családot tartjuk a legfontosabb értéknek, vagy hogy aggódunk amiatt, hogy egy ilyen gazdasági és geopolitikai helyzetben nem az irányítja az országot, akiben eddig megbíztunk.

És visszatérve a „mekis munkára”: tudjátok, miért nem lenne okunk szégyenkezni, vagy miért nem okozna nagy törést, ha esetleg bármi mást kellene csinálnunk? Mert mi munkából élünk, éltünk eddig is. Fizetésből, munkaszerződéssel. A legtöbbünknek nincsenek milliárdjai, de még tízmilliói sem, nincs kimentett pénze, alapítványa, külföldi ingatlana. Mi dolgozunk.

És valószínűleg ugyanúgy elmondanánk, hogy miről mit gondolunk akkor is, ha nem ezt csinálnánk, csak más felületeken, más intenzitással. Mert a gondolat és a hit nem változik attól, hogy ki milyen munkát végez.

Zárójelben pedig a végére: ha Magyar Péter ígéretei megvalósulnak, és Magyarországon jól meg lehet majd élni akár krumplisütésből is, és akkor annak örülni fogunk mi is ennek. Remélem, így lesz. Akár ezt fogom csinálni, akár nem.