mindenhol győzelemre állunk, mindenhol kétszer, háromszor annyian vagyunk, mint a Tisza!
apuka
Szóval egymillió forint…Ennyivel kerülne többe az élet évente, ha a Tisza Párt tényleg meglépné azt, amit megpróbál eltitkolni, de mégis kicsusszant a szájukból.
Nem kell közgazdász diploma, elég egy kis józan ész, és az ember azt is tudja, hogy nem csak a benzin és a rezsi lesz több, hiszen ha megterheled a vállalkozót, a gyártót, a szolgáltatót, az nem fogja ezt a közjóért cserébe hősies gesztusként lenyelni a veszteséget. Hanem be fogja építi az árba. Mindig.
És innentől borul minden. Drágább lesz az élelmiszer. Drágább lesz a sör a kocsmában. A fodrász, a szerelő, a net, a cigi, a mindennapi élet.
Aztán amikor ez nem tetszik majd a szektának, de nem akarják bevallani, hogy elbaszták, amikor az Ukrán Péterre szavaztak, akkor jön a magyarázkodás, mégpedig a következő: „ez is az Orbán és az elmúlt 16 év miatt van”, „ezt örököltük”.
És ők is fogják tudni, hogy nem az elmúlt 16 év és nem Orbán miatt lesz ez. Hanem amiatt a pillanat miatt, amikor behúzod az X-et a Magyar Péterhez, meg az ügynökpárthoz.
Szóval a megoldás az, hogy senki nem lesz hülye, vagyis a többség nem, és nem húzod be az X-et – és minden megy a régiben, nem kell utólag magyarázkodni, és továbbra is lehet a rosszul meghozott döntéseket, meg azt, hogy nem volt a boltban zabtej az Orbánra fogni.
mindenhol győzelemre állunk, mindenhol kétszer, háromszor annyian vagyunk, mint a Tisza!
apuka
- győzni fogunk, mert többen vagyunk!
Lázár János
Az ukrán olajblokád sunyi támogatása után nekimennek az annak hatásait kivédő szuverén intézkedésnek is!
A Tisza energiaterve 1 millió forintot venne el minden magyar családtól!
Ne fizessünk többet…
Szentesen is kiállnak az emberek a béke és biztonság mellett, mert minket nem befolyásolhatnak külföldről!
Évi 1 millió forint – ennyi pluszköltségbe kerülne egy négyfős családnak a Tisza energiaterve!
gyertek, Szentes!
elindult a Patrióta ÉLŐ adása apuka országjárásának szentesi állomásáról, link a kommenteknél!
Bárcsak ez lenne a legvitathatóbb döntése az ukrán elnöknek.
Sokkal nagyobb probléma, hogy Zelenszkij akadályozza a háború lezárását, kegyetlen kényszersorozási hálózatot működtet és olyan háborús…