Már jó ideje tudjuk, vagyis minden jel arra utal, hogy a szektások egy része tényleg polgárháborút akar.

A nyilvánosság előtt persze az „okosabbja” titkolja ezt, de teljesen nyilvánvaló, hogy nem lenne ellenükre egy fegyveres hatalomátvétel, az alkotmányos rend megdöntése pedig egy derűs keddi időtöltés nekik. Most Puzsér mondta ki azt, amit eddig is sejtettünk: Magyar Péternek addig érdeke a törvényes út követése, amíg az nyitva áll előtte a hatalom megszerzéséhez. Puzsér szerint változhat a helyzet, ha ez az út bezárul. Ebben az esetben Magyar Péternek radikális lépésre kell szánnia magát: fel kell szólítania a magyarokat az ország megbénítására.

Először is feltehetnénk az egyetlen logikus kérdést, amikor valaki ilyet mond: tudja ez az ember, hogy miről beszél? Hogy mivel jár egy alkotmányos rend megdöntése, vagy mivel jár egy ebből kibontakozó polgárháború?

Elmondom.

Megszűnik a közös valóság, ahol az emberek már nem vitapartnert, nem honfitársat, nem egy másik embert, hanem ellenséget látnak egymásban.

A polgárháború első következménye a bizalom eltűnése. Nemcsak az állam iránt, hanem egymás felé is. Szomszéd szomszédra gyanakszik, barát barátra, családtag családtagra.

Összeomlik a jogrend. A törvények papíron még léteznek, de már nem mindenkire vonatkoznak. Megjelenik az önbíráskodás, a „mi oldalunk igazsága”, amely felülírja a jogot, meg az általános emberi értékeket.

Eltűnik a munka, megszakadnak az ellátási láncok, elértéktelenedik a pénz. Nem elméleti értelemben, hanem nagyon konkrétan: nincs üzemanyag, nincs gyógyszer, nincs élelmiszer.

Az lesz a legkisebb probléma, hogy mi lesz a Mari néni csípőműtétével, meg a kórházi WC-papírral.

A polgárháború következésképpen nem hősies, hanem nyomorúságos: sorban állás, fagyos lakások, bezárt boltok, elhagyott városrészek.

A legnagyobb árat mindig azok fizetik meg, akik nem akarták az egészet. Gyerekek, idősek, civilek. A polgárháború nem frontvonalakon zajlik, hanem lakótelepeken, falvakban, iskolák környékén. A félelem állandósul, a trauma generációkon át öröklődik.

Egy polgárháború megtanítja az embereket félni egymástól, és ezt a tudást nagyon nehéz elfelejteni. Ezért nem romantikus, nem forradalmi, nem felszabadító esemény, hanem a társadalmi kudarc legmélyebb formája.

Nem tudom eléggé hangsúlyozni: résen kell lennünk. Ezek bármire képesek.