Orbán Balázs egy poszttal semmisítette meg a Manökenkirályt! 



❤️
❤️ Szívügyem az egészségügy. Nem csak azért, mert 2023 decemberében megmentették az életünket a gyermekemmel egy állami kórházban, hanem azért is, mert az állami egészségügyben ápolónőként dolgozó édesanyámon keresztül látom mindazt a fáradhatatlan, odaadó és rendkívül fontos munkát, amit a magyar egészségügy dolgozói nap mint nap elvégeznek.
Ma talált meg a hír, hogy az Eurostat felméréséből kiderül, hogy 2024-ben az EU-ban a 16 éves vagy annál idősebb, orvosi vizsgálatra vagy kezelésre szoruló személyek csupán 3,6%-a számolt be arról, hogy anyagi okok, a hosszú várólisták vagy az egészségügyi szolgáltatóktól való távolság miatt nem tudta megkapni a szükséges kezeléseket. A felmérésből az is kiderül, hogy ezen a listán Magyarországot csupán Ciprus, Málta, Csehország és Németország előzi meg. A nagyon nagy többség tehát IDŐBEN megkapta a megfelelő ellátást és mondhatjuk, hogy elégedetten, egészségesen távozott a kórházból.
Számtalanszor leírtam már, hogy a gondolkodásra képes ember könnyen felfogja, hogy az egészségügy az egész világon egy folyamatosan javuló és romló rendszer, hiszen napi szinten százezrek ellátására van szükség az év 365 napján. Főleg egy olyan országban, ahol a hajléktalanok is megkapják az életmentő rákkezelést és sürgősségi műtétet, hiszen a magyar ellátórendszer nem taszítja ki azokat, akiknek nincs sokmilliós betegbiztosításuk. Arról is írtam már, hogy a gondolkodásra képes emberek azt is felfogják, hogy az egészségügyben még javarészt valódi emberek dolgoznak, ami folyamatosan hullámzó teljesítményt jelent. Tény, hogy vannak rosszabb és jobb orvosok, kellemesebb és kellemetlenebb ápolók, akik a szakmájukhoz értenek ugyan, de lehet, hogy az emberekhez kevésbe. De az is tény, hogy nagyobb százalékban vannak olyan orvosok és ápolók, akik a lelküket, a legjobb tudásukat bevetik, hogy segítsenek egy bajbajutott embernek a körülményektől függetlenül. Amikor én egy hetet töltöttem a kórházban az újszülött gyermekemmel, akkor nem azzal voltam elfoglalva, hogy épp nem ízlik az ebéd, amit kaptam (amúgy mindig jó volt), hanem imádkoztam a Jóistenhez, hogy minél hamarabb haza mehessünk és végre család lehessünk az otthonunkban. Azzal voltam elfoglalva, hogy a fiam egészséges legyen és az állami kórházban dolgozó ápolók mindent megtettek ennek érdekében. Ezt sosem fogom elfelejteni, örökre hálás leszek a gondos kezeknek, akik ezen az úton kísértek minket végig.
Rossz lehet olyan újságíróként dolgozni, akinek az a feladata, hogy mindig csak a szitkozódást, a negatívat és a mocskot írja le mindenről, többek között az egészségügyről is. Én viszont azt mondom, hogy lássuk a szépet és a jót is és számoljunk be a pozitív tapasztalatokról is, hogy ezzel támogassuk az egészségügyben naponta szívüket-lelkület odaadó dolgozók munkáját.
(A hírt kommentben linkelem).
Orbán Balázs egy poszttal semmisítette meg a Manökenkirályt! 



Ilyen az amikor a baloldal kap felhatalmazást a választóktól! Ez a szakértelem!
újabb erős teljesítmény Petykótól!
- azt a Trump-levelet hagyjuk, totál kamu. utoljára a Népszabadságnak hittem el a Teller-levelet, az legalább nagyot szólt a Zorbánnak
- rángatózott megnyugtatóan a taxisom.
Pont úgy tűnik, mintha brutálisan áradna a Tisza a 35 ezres Mosonmagyaróváron is.
Én már úton Brazíliába, pontos címet nem merek mondani, -csak behajigáltam a legfontosabbakat egy kisebb bőröndbe, és…
Így segíti Magyar Pétert a Telex!
Szóval Petykó megírta a szokásos hazugságait, amiket amúgy két kattintással ellenőrizni lehet.
Természetesen Lady Mrd nem volt ott, ahova a Kycsy hazudta, ezt a Telex…
A transz gyerek az új divatkiegészítő Hollywoodban?
Nagyon úgy tűnik. Nézd meg a vidit, és készülj a legrosszabbra!!
Nagy siker ez, kicsi Peti.
Különös egybeesés, nem?…
Már harmadjára támadták meg a Barátság kőolajvezetéket!