Pénz, pénz, a pénzecskének lőttek!
Trump elnök úgy döntött, hogy nyilvánosságra hozza, a különböző amerikai kormányzati szervek kiknek és mennyi pénzt juttattak segélynek álcázva az elmúlt években.
Kiderült, amit már évek óta mondunk: a Biden-féle amerikai demokrata kormányzat a Soros-hálózattal karöltve világszerte baloldali-liberális újságírókat, médiumokat és aktivistacsoportokat vettek meg kilóra azzal céllal, hogy az ideológiájukat és a politikájukat más országokban is terjesszék. Magyarországon az volt a céljuk, hogy erősítsék az ellenzéki pártokat és megbuktassák a magyar kormányt.
👉 Ezek a szervezetek aztán a megrendelésnek megfelelően terjesztették és képviselték a bevándorlást támogató álláspontot, a családellenes politikát, a genderőrületet, és a háborús propagandát is.
️Ebben a műveletben az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) játszotta a legfontosabb szerepet. Mindezt segélynek állították be, de valójában a politikai befolyásolás eszközéről van szó.
Tengerentúli összesítések szerint 6️⃣6️⃣0️⃣0️⃣ újságírót és 7️⃣0️⃣7️⃣ médiumot vettek meg kilóra, többek között Magyarországon.
A brüsszeli elit szócsöve, a Politico csak egymaga 3️⃣4️⃣ millió dollárt kapott.
️De ennek most vége!
Amerikában ez a politika megbukott és fel fogják számolni ezt a gyakorlatot, ezért most Brüsszelbe akarják telepíteni ezt a pénzosztást.
Időközben persze kiderült az is, hogy hasonló célból az Európai Bizottság is támogatott civilnek mondott aktivistacsoportokat, mégpedig titkos szerződéseken keresztül.
Van olyan szervezet Magyarországon, amelyik 8 különféle brüsszeli programból kap finanszírozást, és arra büszke, hogy feljelentéseik után 21 alkalommal ítélték el Magyarországot az illegális bevándorlást elutasító politikája miatt. Mindeközben szakmányban lejárató anyagokat gyártottak, hogy a Bizottság ezekre is hivatkozva tartsa vissza a nekünk járó uniós pénzeket…
☝️ Ebből elég volt! Nem lehet, hogy a magyar adófizetők és Magyarország által befizetett pénzből is finanszírozzanak olyan “civil” aktivistacsoportokat Brüsszelből, akik Magyarországon káros tevékenységet folytatnak!
Vajon milyen csontvázak fognak még kiesni a szekrényből?
Felkészül a hazai “független-objektív sajtó”!
Ennyi.

A Della-podcast vendége voltam!

Baka F. Zoltánnal az önkormányzatokról, a Versenyképes Járások Programról beszélgettünk, de olyan témák is szóba kerültek, mint a rákosrendezői projekt. A teljes adás…

Élőben a Városháza “parkból” - polgármesterekkel.

️ Ha van pénze a Fővárosnak, Karácsonyék miért verték át a budapestieket?

Sajtótájékoztatót tart a fővárosi Fidesz-KDNP

Kulcskérdésnek tartjuk a keresztény közösségek helyzetét a Közel-Keleten.

A keresztény közösségek megerősítése ebben a térségben fontos külpolitikai célja Magyarországnak.
Az elmúlt hét évben mintegy…

1993-tól II. János Pál kezdeményezésére február 11. a Betegek Világnapja, annak emlékére, hogy Lourdes-ban 1858. február 11-én jelent meg a Szűzanya Soubirous Bernadett 14 éves francia lánynak, majd…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média