A választók azt akarták, hogy az európai politikában békepárti fordulat legyen.
Ezt írja felül a szégyenteljes háborúpárti koalíció a baloldalivá vált Európai Néppárt, a szocialisták és a liberálisok között. Ennyi.

2010 óta 200 új hazai és külhoni magyar templom épülhetett fel, valamint több mint 3700 újulhatott meg kormányzati támogatásból. Isten, áldd meg a magyart!

Véget ért a Fidelitas legnagyobb rendezvénye, a Szabadegyetem.

🤝 Ennek a négy napnak a legfőbb célja a csapatépítés és a szórakozás volt, és az, hogy régi és új barátainkkal találkozhassunk az ország…

Rögzítsük az utókornak ezeket az eseményeket, történéseket

Lehet, hogy erős gondolat, előre is elnézést. De meggyőződésem, hogy az ami Petya körül történt 4 hónap alatt az nem normális folyamat.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média