Gyurcsányné, Cseh Katalin, Ujhelyi és társaik lelkesen megszavazták az Európai Parlamentben azt az őrültséget, hogy a férfiak is szülhessenek, miközben az európai baloldal, az európai liberálisok és brüsszeli bürokraták mindenféle szemenszedett hazugságokat szajkózva, egymásra licitálva támadták a magyar parlament által elfogadott gyermekvédelmi törvényt.
Gyurcsányné, Cseh Katalin, Ujhelyi, Gyöngyösi és társaik minden elképzelhető és szinte elképzelhetetlen eszközzel egymásra licitálva immár évek óta dolgoznak azon, hogy a fake news információkra alapozott Magyarország elleni támadások ürügyén elvegyék a saját országuktól a jogszerűen járó európai uniós forrásokat.
A hazánk ellen intézett támadássorozatban most Cseh Katalin emelte a licitet, aki Mark Rutte egyik legjobb magyarországi tanítványaként a magyarok térdre kényszerítéséért ügyködik, nagy lelkesedéssel.
Rutte holland miniszterelnök ugyanis múlt csütörtökön elmondta a Magyarország ellen intézett legújabb támadássorozat igazi célját, amikor nyilvánosan kijelentette, hogy Magyarország térde kényszerítése az egyértelmű szándékuk.
Ezután Cseh Katalin, Rutte európai pártjának politikusa, a magyarok térdre kényszerítése érdekében az európai helyreállítási alap Magyarországnak járó forrásainak, több mint 2500 milliárd forintnak a megvonását kezdeményezte az Európai Bizottság elnökénél. Tette mindezt annyira aljas módon, hogy a román frakcióvezetőjével közösen írt levelében olyan szigorú intézkedéseket követelt, amelyeket kizárólag csak Magyarországra vonatkoznának és ráadásul teljesen ellentétesek a helyreállítási alap uniós jogszabályával.
Kedves Cseh Katalin, áskálódjanak akárhogyan, mi minden erőnkkel megvédjük a gyermekek és a szülők elidegeníthetetlen jogait és megvédjük a magyar embereknek járó uniós forrásokat is!
Ennyi.

A verőcei református közösség a maga eszközeivel is igyekszik segíteni az üldözött keresztényeken. A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.

Magától nem fog a gazdaság 5 és fél százalékkal nőni. Ahhoz gyakran váratlan, erőteljes, komoly beavatkozást jelentő döntéseket is kell hoznunk, és akkor meglehet a családok adójának visszatérítése.

Az elmúlt tíz év mérlegét megvonva, soha nem voltak még olyan jók a kapcsolatok Magyarország és Szlovákia között, mint most.

Szlovákia miniszterelnöke Budapesten //…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média