Ha a baloldalon múlna, ez a válság már elsöpörte volna Magyarországot. Ennyi.

☝️75 évvel ezelőtt, a szomszédos puszták közigazgatási egyesítésével jött létre Somogymeggyes. Az évforduló méltó megünneplésére a településen falunapot tartottak, amelyre idén is örömmel látogattam…

2010 után a polgári kormány ingyenessé tette a tankönyvellátást, ami gyermekenként 30-40 ezer Ft. megtakarítást jelent a családoknak. Plusz a gyermekétkeztetés is ingyenes azoknak, akiknek a családi…

Indul a Tokajbusz, egy speciális járat a Tokaj-hegyaljai borturizmus fellendítésére.

Ő itt Edwin Wagah, aki magyar ösztöndíjjal tanult két évet Budapesten. Hazájában ezután segítségemmel és támogatásommal fogyatékossággal élő gyerekeket segítő projektet indított el, részben magyar…

Borvidékeken úgy szokás, hogy a frissen átadott úton hordót gurítunk végig. Nagy örömmel gurítottunk egyet Kisapátiban, ahol a falunap előtt nem csak utat, de új urna falat is adhattunk át…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média