Család, nyár, UNO
(úgy látom, vesztésre állok
)
Tegnap KATA törvény ellen volt újabb híd piknik, ma pedig Kata&Kata fognak büszkén felvonulni.
És ebben a “rettenetes elnyomásban” semmi kardlapozás és szemkilövetés, meg kordonok közötti vonulás, bezzeg a tetőtől talpig “demokratikus” Gyurcsányizmusban, ott aztán volt ebből minden, nyilván a jogállamiság és az európai értékek nagyobb tiszteletére.
Ennyi.
Család, nyár, UNO
(úgy látom, vesztésre állok
)
Fontos Európa egysége, de a szankciók elsősorban Európának fájnak.
Pártpolitikai kerekasztal Kocsis Mátéval, Dr. Keresztes László Lóránttal és Molnár Zsolttal.
Ma (szombaton) 13:05-kor a Hír TV-n.
Nem támogatjuk a globális minimumadó bevezetését.
Nem akarunk visszatérni a 2010-es állapotokhoz, amikor Magyarországon egymillióval kevesebb munkahely volt, mint jelenleg.
A Magyar Falu Program kiemelt céljának tekinti a vidéki munkahelyek létrehozását és támogatását. 
Hajrá falvak! 


Jó hírrel indul a hétvége: stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Fitch Ratings!
Kedvező, hogy a hitelminősítő a háborús válság és az európai recessziós félelmek…
HAJRÁ, MAGYARORSZÁG, HAJRÁ, MAGYAROK!
Cselekvő nemzet vagyunk, mert
gondoskodunk közösségeinkről;
megerősítettük a magyar intézményrendszert;
megtartóvá tettük a szülőföldet.
Ezt erősíti meg már 31. alkalommal a Bálványosi Nyári…
"Este a székelyeknél..." 🫣
