Hát nem nekünk van a legszebb hazánk? 

A tiszások nyugalmának megzavarására alkalmas írás következik
A Tisza-hatalomról – önkényeskedésük és pancserkodásuk 133 napja után
A nemzeti kormányt megbuktatva a brüsszelita csoportok kerültek hatalomra Magyarországon. Az új hatalom óvodai jele a Tisza, helyi főnökük pedig pillanatnyilag Magyar Péter.
2026. április 12-től Magyarországon ezzel immár nem a magyar emberek érdeke az első. Az új hatalomnak a nemzeti érdekkel szemben a “közös európai érdek” mantrája, azaz a brüsszeli bürokrácia birodalomépítő törekvéseiből származó hatalmi elvárásoknak való stréber és teljeskörű megfelelés az első és a legfontosabb.
A brüsszelita-liberális Tisza hatalomra került. Hatalmaskodik is orrba-szájba, de nem kormányoz. Nem kormányoznak, mert felkészületlenek, hozzá nem értők, mert alkalmatlanok a feladatra.
Pancserek. Működésképtelen és embertelen Magyarországot hoztak létre.
„Kormányzás” néven csak csetlenek-botlanak, ügyetlenkednek, kioktatnak és lekezelő stílusban folyamatosan észt osztanak mindenkinek.
Amihez “értenek” az a Facebookozás. Kizárólag közösségi média tartalmakat gyártanak “reggel, éjjel meg este” és arról győzködik a szektás híveiket, hogy ez a nagykamasz influenszerkedés az államügyek intézésének ultramodern formája. “Egy lószart, mama”!
Magyarország bajban van.
1️⃣. A Tisza-hatalom a liberális ideológiai átnevelés és a szuverenitás teljes feladása
Az új hatalom az európai mainstream liberális-globalista ideológiai kiskátéinak a szövegeit tolja, ráadásul a megfelelési vágyuktól és a neofita buzgalmuktól vezettetve kritikátlanul.
A Tisza-hatalom regnálásának első pillanatától a nemzeti kormány munkájának eredményeként erejét visszanyert 1000 éves magyar állam intézményeit és tekintélyét kéjes örömmel és módszeresen rombolja, ezzel a magyar emberek számára nyújtott védelmi képességét végletesen gyengíti. Az új hatalom Magyarországot kiszolgáltatottá tette.
Azt most hagyjuk is, hogy mondjuk a nemzeti konzultáció intézményének a szétverése után hogyan akarnak az „inkluzív párbeszéd” ideológiai bullshitelésének haladár jelszavával egy közpénzből működtetett tiszás adathalász rendszert létrehozni. Álljon itt példaként inkább, hogy az új hatalom teljes hangerővel visszahangozza azt a brüsszeli liberális szöveget, hogy a „no war, no gender, no migration” nemzeti politikája szerintük valójában elvetendő “ellenségképzés” volt, mert “szembefordította egymással az embereket” (és miközben ezt mondják hullanak a krokodilkönnyeik, hullanak a krokodilkönnyeik). A „no war, no gender, no migration” a nemzeti öntudat, önvédelem és önbecsülés politikája. Annak a képviselete, hogy egy szabad nemzetnek, és egy szabad nemzet szabad polgárainak elvitathatatlan joguk van megvédeni a saját kultúrájukat, a hagyományos életformájukat, a gyermekeik neveléséhez fűződő elidegeníthetetlen jogukat, a hazájuk határait és az országuk békéjét. Bárkivel és mindenkivel szemben. Aki mindezt az „ellenségképzés” aljas hazugságával támadja, az valójában a magyar állam, a magyar nemzet, a magyar emberek szabadságát és szuverenitását támadja. Nem kicsit, hanem totálisan.
2️⃣. A Tisza-hatalom egyetlen célja a hatalom kizárólagos birtoklása
Az új hatalom a szabadjára engedett politikai bosszúvágy, az intézményesített közéleti lincselés, a jakobinus-forradalmi hevületű statáriális politikai leszámolás különítménye. Cselekedeteik egyetlen mozgatórugója a leszámolás, a „politikai Endlösung”, a szabad választáson legyőzött politikai riválisaik végleges likvidálása a közéletből és egyúttal a hatalom kizárólagos birtoklására épülő Brüsszel-barát önkényuralmi rendszer működtetése.
A 2026-os választások után az új hatalom egy alkotmányos puccsal megváltoztatta Magyarország alkotmányos rendszerét. Az Alaptörvény módosításai után újra az önkényuralom korszaka köszöntött Magyarországra.
Először: személyre szabott jogalkotással és visszamenőleges hatállyal megakadályozták, hogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetője újra miniszterelnök lehessen. Orbán Viktort eltiltották a néptől, a népet pedig eltiltották Orbán Viktortól.
Másodszor: minden alkotmányos indok nélkül, az alaptörvény módosításának zárórendelkezései között szereplő egyetlen sornyi szöveggel eltávolították a demokratikusan megválasztott köztársasági elnököt a hivatalából. Személyre szabott alkotmánymódosítással eltávolították az Alkotmánybíróság elnökét és megszüntették több alkotmánybíró megbízatását.
Harmadszor: rendkívüli jogosítványokkal rendelkező, csupán korlátozott bírói jogorvoslati ellenőrzés mellett működő új nyomozó hatóságot, egy politikai rendőrséget (új ÁVH) hoztak létre. A közmédiát közvetlen kormányzati irányítás alá helyezték.
Negyedszer: tizenkét évben korlátozták a parlamenti képviselői mandátum hosszát. Ezzel az ismert politikai szereplők jelentős részét egyszerűen kiírták a politikai életből. A választójog durva korlátozásával megszűnt a politikai verseny Magyarországon. És ahol nincs szabad politikai verseny, ott nincs demokrácia sem.
A politikai mészáros munka elvégzése után, vagy annak akár csak részleges kudarca esetére a jól ismert globalista hatalmi receptnek megfelelően olyan alkotmányos berendezkedést és hatalmi rendszert akarnak kiépíteni Magyarországon, ahol szándékaik szerint többé már nem is jöhet létre erős, önálló, koalíciós kényszer nélküli szuverenista, jobboldali-nemzeti kormány. A hatalmi céljuk világos: ha a nemzeti oldal meg is tudja majd nyerni a soron következő választásokat, önállóan, (nagy)koalíciós kényszer nélkül akkor se tudjon kormányt alakítani. Mindig szüksége legyen olyan globalista koalíciós partnerre, aki(k) nélkül nem tud parlamenti többséget szervezni és kormányt alakítani. Velük együtt viszont meg nem tud, mert nem lehet a nemzeti érdekek képviseletét megvalósító szuverenista kormányzást folytatni.
3️⃣. A Tisza-hatalom a globális nagytőke és Magyarország gazdasági alávetésének képviselője
Az új hatalom a nemzeti kormány sikeres magyar gazdasági modelljének feladásával, a gazdaságfejlesztés önálló magyar útjának felszámolásával a magyar nemzetgazdaság stratégiai alávetettségét jelentő teljes betagozódását akarja végrehajtani az egyre gyorsuló ütemben hanyatló uniós gazdasági szerkezetbe. A Tisza-hatalom vissza akar mászni az európai gazdasági modell versenyképességi, termelékenységi, innovációs és gazdasági teljesítőképességi szempontból egyaránt süllyedő hajójára. Miközben a nemzeti kormány sikeres gazdaságfejlesztése viszont – egyre inkább úgy tűnik, hogy az új hatalom által szándékosan elszalasztott - történelmi lehetőséget teremtett, hogy Magyarország kitörjön az alárendeltségből és a nyugati fejlettség nagyjából 80 százalékos szintjén eddig folyamatosan megrekedő helyzetéből.
4️⃣. A Tisza-hatalom az önálló magyar külpolitika teljes felszámolója
Az új hatalom gyakorlata a teljes diplomáciai önfeladás és az önálló gazdaságdiplomácia, a szuverén külgazdasági tevékenység felszámolása.
A Tisza-hatalom az ország semlegességét feladva belépett a brüsszeli háborúpárti koalícióba, elfogadta az Európai Bizottság szuperhatalmát az uniós pénzek bármikori befagyasztását illetően, elfogadták az orosz kőolaj és földgáz behozatalának teljeskörű tilalmát, amivel feladták az ország energiaszuverenitását. A nemzeti érdek képviselete helyett a sarlatán Kaja Kallas hűséges brüsszeli szavazógépévé silányították a magyar külpolitikát. A magyar külügyminiszter és a Tisza-hatalom minden útja Brüsszelbe vezet.
Persze a jól ismert globalista módinak megfelelően mindennek majd lesznek nyertesei is, méghozzá a Tisza-hatalom hóna alól lelkesen gyalázkodó frusztrált, hataloméhes és önérdeküket bármi áron érvényesíteni akaró gazdasági, kulturális, média és értelmiségi elitcsoportocskák szűk kis körei. Ők majd - a globalista erőközpontok feltétlen szerelmesei, a nemzeti önfeladásban a “Primae Primissimae”, a legkiválóbbak legkiválóbbjai - szépen bekötik, vagy még jobban bekötik magukat az általuk rajongásig imádott globalista networkökbe, néhányan kapnak majd pozíciót is, pénzt is, és nemzetközi/brüsszeli vállveregetést is. Ők kevesen “sikeresek” és elégedettek lesznek.
Így jöhet létre a polgári Magyarország helyett a végletesen kettészakadt globalista Magyarország: felül a nemzetközi globalista hálózatokba nagyszerűen becsatlakozó és ezzel jól járó szűk kis elitcsoportocskák, a globalista osztály, mint a társadalom élcsapata, alul pedig azon jóakaratú magyarok milliói, akiknek egyre kevesebb beleszólásuk marad majd a saját hazájuk jövőjébe, miközben persze ők fizetik a globalisták “személyes sikereinek” a számláit.
Isten óvja ettől Magyarországot
️
Ennyi.
Hát nem nekünk van a legszebb hazánk? 

Fórum Sokorópátkán a helyi támogatóinkkal 
Köszönöm a meghívást!
️LÓGÓ ORRÚ TISZÁSOK A PARLAMENTBEN
️
Egyre gyakrabban látni őket így. És egyre kevesebb a magabiztos, mosolygós arc a Tisza-frakcióban, szaporodnak a gondterhelt, üveges tekintetek.
☝️Már májusban…
Ez az, ami a magyar embereket zavarja!
️ Ahogy Magyar Péter a parlamentben, úgy a tiszás vitapartnerem a vita során hasalt el a megafonosozással!
️Államadósságot növelnek, óriási hiányt halmoznak fel és még a lakosságot is megszorítják.
Ez lenne a Tisza gazdaságpolitikája?! 
#SzalaiPiroska #magyarország
Heteken át nem olvasta a hivatali levelezését Radnai Márk?
Egy-két mondatos törvényjavaslatot annak érdekében, hogy az emberek olcsóbban jussanak tűzifához 3 hónappal ezelőtt is benyújthattak volna, ha lett volna a kormányzatban képesség és akarat. Így a…
Elkészült a legjobb nyári csemege
️
Ez a mi családunkban az apukák dolga.
Emlékszem, édesapám is sokszor főzött nekünk kukoricát nyár vége felé és mi mindig alig bírtuk kivárni, amíg elkészütl.
Van, ami…
Eszembe jut egy mondat, amit gyerekként, a nyolcvanas évek végén hallottam egy tüntetésen: „Ez sem tarthat örökké – 150 év alatt sem lettünk törökké.”