A Lámfalussy-konferencia szakmai előadások mellett kötetlen beszélgetésre is módot adott. Itt épp két korábbi, és öt hivatalban lévő jegybankelnök ül az asztal körül, kiegészülve Palotai Dániel…
Árad.
141-en vagytok.
És továbbra is súlyosan be vagytok szarva Orbán Viktortól. Ne féljetek! És kormányozzatok! Ennyi.
A Lámfalussy-konferencia szakmai előadások mellett kötetlen beszélgetésre is módot adott. Itt épp két korábbi, és öt hivatalban lévő jegybankelnök ül az asztal körül, kiegészülve Palotai Dániel…
Nem gondolom, hogy a jogállamiság próbáján úgy megy át a Tisza Alaptörvény-módosító javaslata, mint kés a vajon:
Sem a visszamenőleges hatályú jogkorlátozás (még mindig ennyire félnek Orbán Viktortól?)…
Már megint működésbe lépett a tiszás csúsztatásgyár: most éppen azt a látszatot próbálják kelteni, hogy ők álltak ki a szlovákiai magyarok mellett az Európai Parlamentben.
A valóság ennek éppen az…
A Tisza-hatalom kimutatja a foga fehérjét.
A választások óta eltelt időben érdemi kormányzást nem nagyon láttunk. Fut az abszolút filmszínház, miközben másokat próbálnak erőből lenyomni.
Pontosan ezt…
Demokráciaszínház
Európai érdemrendet kapott Angela Merkel. Annak ellenére, hogy félrekezelte a migrációs válságot.
Mi, patrióták, szándékosan távolmaradtunk, de hogy ne legyen ciki, hogy üresek a…
A Tisza Párt alkotmánymódosítása az eddigi szigorú migrációs politika felszámolását célozza
️
Bár a Tisza Párt a kampányban döntően gazdasági és jóléti ígéreteket tett…
Újabb tiszás hazugság, csak ennek már nagyon durva következményei lehetnek!
Megszűnik az illegális migráció elleni küzdelem alkotmányos, azaz alaptörvényi védelme. Mert a Tisza módosítja az alkotmányt…
A mai nap margójára:
Megszűnt az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalma. Szabad a pálya a génmódosított ukrán termékek előtt.
Most pedig megindul az eddigi migrációs politika feltörése is.…