Magyar Péternek kárpótlásul Ennyi.

🤝 Fogadóóra – ahol a párbeszédből megoldás születik

A kisebb, a nagyobb és a még nagyobb ügyek megoldása is mindig a kommunikáción és a kölcsönös együttműködésen múlik.
Hiszem, hogy a valódi…

A munka becsülete újra a helyére kerül!
A „Jövőd a Tét” pályaválasztási rendezvényen több mint harminc iskola csaknem ezer diákja vett részt, hogy tájékozódhasson a továbbtanulási és szakmai…

️Összefogtunk a megoldásért

Néhány hónappal ezelőtt kezdeményeztem, egy megbeszélést az Építési és Közlekedési minisztérium munkatársai és a térség érintett polgármesteri között a megnövekedett…

Ma is sok értékes találkozás és egyeztetés vár rám!

Újabb fontos fejlesztés Gödön.

Hamarosan megújul a Kiss János utca. Az itt élők számára ez jelentős változás: a korábbi murvás földút helyett modern, aszfaltos úton közlekedhetnek majd.

Ez a beruházás…

A jövő egészségügyi szakembereit képzik Veszprémben

🅷 A Csolnoky Ferenc Kórházban kialakított úgynevezett Skill Labor valósághű környezetben segíti az egészségügyi szakemberek gyakorlati…

👉 Krónikus betegségek megelőzése, az alapellátás fejlesztése, a mentális egészség előmozdítása és a digitális egészségügyi megoldások erősítése.

Ezek a legfőbb célok hazánk és az Egészségügyi…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média