Kedves PDSZ és aki az általuk szervezett sztrájkban valamilyen módon részt vesz!

A képen, a programok főszervezőjének, a PDSZ nevű politikai szervezetnek a logóját látjuk. Azt hiszem ezzel mindent elmondtunk róla, amit tudni érdemes.

A PDSZ támogatja a gyermekek szexualizálását, az LMBTQ és homoszexuális propagandát,
bevinné az iskolákba és az óvodákba a gyermekek érzékenyítését. Ezeket nem én találtam ki, egyszerűen
csak csokorba szedtem az eddigi tevékenységeikből párat, a teljesség igény nélkül.

Ha nem hiszed, bátran járj utána!

Ne féljünk attól, hogy az ellenkező meggyőződésünk megzavarja azok érzékeny lelkiismeretét, akik lelkesen,
vagy lelketlenül lobbiznak az abortusz jogokért, támogatják a gendert és szexualizálják a gyermekeinet.
Túl gyakran hallgattunk bizonyos dolgokkal kapcsolatban.

Úgy gondolom, hogy egy PDSZ által szervezett programra,
jóérzésű ember akkor sem megy el, ha amúgy a zászlajukra ma egy szimpatikus hívószót tűztek.

A farkas sem melegedni hívta a bárányokat a tűzhöz, hanem meg akarta őket enni..

Az aberráció terjesztőit igenis ki kell rekeszteni, különben megrontják a gyermekeket és felbomlasztják a társadalmat!
A társadalmi békéhez rendre van szükség, ezért aki ellenzi az aberráció terjesztését,
az nem gyűlöletkeltő, hanem a társadalmi békét szolgálja.

Talán első olvasásra furcsa, de a tolerancia nem tartozik a keresztény erények közé.
A súlyos bűnök eltűrése a társadalmon belül, valójában a gonoszság egyik formája.
A PDSZ által hirdetett tolerancia, kötelezővé tenné a rosszat, majd jogokká tenné a bűnt!

Sokunk szomorú tapasztalata, (A CSENDES TÖBBSÉG) hogy ma nem csak Istenért,
és a hitünkért kell kiállnunk, hanem a józan észért, igazságért és normalitásért.
EZ IS A KERESZTÉNY TÁRSADALMI FELELŐSSÉGÜNK.

Köszönöm tehát a meghívást, én nem leszek leszek ott, és másnak is azt javaslom, hogy messzire kerüljön el mindent, aminek a PDSZ-hez köze van.

Félrértett szeretet felfogás, az is amikor valaki mindentől visszavonul, ami akár csak az érzések világában is konfliktus forrás lehet.
Urunk nem kérte, hogy ügyek mellett köteleződjünk el.
ISTEN azt kérte, hogy mellette köteleződjünk el.

Köszönöm, Szerző Öcsi.

Forrás: Földi-Kovács Andrea
Spurgeon, Demokratikus Mémek.

Ha az EU szépen kéri, rajtunk keresztül kaphatnak gázt, némi tranzitdíjért cserébe. Esetleg...
Persze csak ha kiállják a MI jogállami feltételeinket...

Most komolyan egyik F.O.S. se "oknyomozta" még ki, hogy Orbán Putyinnal az egészet előre lesakkozta, hogy ha felrobban az Északi Áramlat akkor az Orbánnak lesz jó, mert neki haverja Putyin, és majd…

Bármilyen furcsa: A tolerancia nem tartozik a keresztény erények közé.

☝️Ugyanis addig tiszteljük mások eszméit, amíg azok nem ütköznek a parancsolatokba.
🙏Ebben is áll a keresztény társadalmi…

Példátlan eset került felszínre, amikor Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje elárulta, hogy több milliárd forint kampánytámogatást kaptak külföldről. Ez amellett, hogy törvénytelen, még…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média