Meg sem lepődök: a baloldal egyik kulcsemberét, az ősszoci Láng Balázst ölelgette a tüntetése után Magyar Péter!
👉Láng Balázs régóta segíti a baloldalt: 2006–2008 között, hazánk súlyos eladósodása idején az Államadósság-kezelő Központ kommunikációs és PR-igazgatója, 2007-ben a Gyurcsány-kormány – soha meg nem épült – kormányzati negyedért felelős kommunikációs igazgatója volt.
👉2017–2018 között másfél éven keresztül a Hír TV szerkesztője (amely ekkor még Simicska érdekeltségébe tartozott). Itt együtt dolgozott Magyar testvérével, Magyar Mártonnal.
👉 2018–2019-ben tíz hónapig pedig az MSZP és a Párbeszéd szövetség stratégiai kommunikációért és kampányért felelős igazgatójaként dolgozott.

️Azt pedig már Magyar Péter barátnője kotyogta ki a Blikknek: a kampánycsapat fele külföldi.

Kezd összeállni a kép: ősszoci kampányember, külföldi kampánystáb. Ugyanaz a recept, mint Márki-Zay Péterrel: előretolnak egy újnak kinéző arcot, és vele próbálják megszerezni a hatalmat és átvinni a balos politikát: háború, migráció, genderpropaganda!

Na lássuk jól értem-e:

Magyar Peti azzal lett celeb február-március, hogy Ő az (a Hős) aki kilépett a NER-ből.

Majd ma április 10-én már ott tartunk, hogy Ő igazából sosem volt a NER tagja, SŐT hozzá…

Magyar Péter szerint ő NEM VOLT a NER része csak mert egy állami céget vitt, a több milliós fizuért. Vagy mert konkrétan a Fideszes Igazságügyi miniszter volt a felesége

Szegény Tiborcz István. Akkor Ő…

Magyarország nem fogja feladni sem a jogi, sem a fizikai határzárat,

a kormány továbbra sem fog beengedni illegális bevándorlókat, akárhogyan is erőlteti azt a háború- és migrációpárti brüsszeli…

Érzelmezzük egy kicsit! Hagyok időt..........
Tehát Pszicho Peti a Tisztelet és Szabadság párt színeiben indul. Értem.
Tisztelet az, amikor leidiótázom az asszonyt és hozzáb@szom a nadrágomat szíjjal…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média