😲Ez az ember a
TI JELÖLTETEK! 🤔
👇👇👇👇
📌- „A szivárványkoalíciót úgymond, a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat
📌– ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük. Gerinces emberként mindenki megtarthatja a saját világnézetét, a saját álláspontját.”
📌- „Tehát kérem szépen nincs mese, a pártok meg a civilek nem civódhatnak, össze kell fogni, Gyurcsánnyal, Jobbikkal, cigányokkal, zsidókkal, mindenkivel össze kell fogni”.
📌- „Bárki is legyen Magyarország miniszterelnök-jelöltje, egy olyan közös programot fog végrehajtani, amelyben a baloldali programelemek és a zöld elemek, sőt a liberálisoknak kedves, fontos pontok is megvannak. Szó sincs arról, hogy egy konzervatív kormány alakulna Magyarországon.”
📌- „Ha engem kérdeznek, akkor én azt gondolom, hogy az őszödi beszéd az egy szembenézés volt az akkori szocialista pártnak a hibáival, tehát, ha úgy tetszik arra utal, hogy Gyurcsány Ferenc ezekkel ellentétesen, ezeket kritizálva szólalt meg”.
📌- „Gyurcsány Ferenccel közel egy évvel ezelőtt folytatott beszélgetésünknek ez volt a legfontosabb mondanivalója: akkor Elnök úr azt mondta, hogy a DK-nak lesz a legerősebb, ő lesz a vezetője a DK frakciójának, amely a legerősebb ellenzéki frakció lesz a parlamentben. Mondtam neki, hogy Elnök úr, könyörgöm, azért dolgozom, hogy a DK ne a legerősebb ellenzéki, hanem a legerősebb kormánypárti frakció legyen.”
📌- „Bocsánat, a listát nem én állítom össze.”
📌- „Ha valaki az ígéretekre figyel, akkor szavazzon a Kétfarkú Kutya Pártra.”
📌- „A fideszes propagandisták szellemi képességeivel van baj, ha ilyen végtelen ostobaságokat mondanak.”
📌- „Trágyával etetett, sötétben tartott gombák”
📌- „Még egy vidéki kocsmában is meg lehet győzni ezzel embereket.”
📌- „Az utolsó faluban is mindenkinek kinyíljon a lámpa a fejében.”
📌- „Rájuk az idősebb generáció szavaz, amelyet megtizedelt az a Covid.”
📌- „Annyira fogyatékosak szegény fideszes propagandisták.”
📌- „Vidéki polgármesterek tömték fel őket a buszokra”
📌- „Hát Soros, nem tudom, hogy akart vagy nem akart behozni, de egyet sem sikerült Magyarországra behozni. Egy nyomorult migránst sem.”
📌- „Nagyon sok ostoba ember van, aki azt hiszi, hogy a Fidesz bevándorlásellenes.”
📌- „Ugyanúgy, ahogy 2018-ban is elbukták azok, akik nem tartották fontosnak, hogy felvilágosítsák a falusi, egyszerű tudatlan embereket is arról, ki hozza be a migránsokat.”
📌- „A legfontosabb kérdés nem maga a bevándorlás, hanem az integráció.”
📌- „Egy kanadai típusú szereteten és elfogadáson alapuló társadalomra lenne szükség Magyarországon is, hogy legkésőbb egy generáció múlva sokkal befogadóbb legyen a társadalom, és a vegyes házasságból született gyerekek is lelkes hazafiakká váljanak.”
📌- „A legnagyobb veszélyt én nem abban látom, hogy itt tömegével jönnének a migránsok, hál istennek nem ismerek senkit akit bántottak volna.”
📌- „Nem tudom, hogy ebben a hősies kiállás az ismeretlen, rossz és a kockázat ellen, tudjuk, hogy mi nem szeretünk beengedni migránsokat se, meg melegeket és genderpropagandát és még mi minden mást akar a határoknál megállítani Orbán Viktor.”
📌- „Nekünk az a fontos, hogy egy befogadó, szeretetteljes társadalom legyünk, ahol ezek az emberek magyarrá válnak legkésőbb egy-két generáció múlva.”
📌- „Közgazdászként teljesen helyénvalónak tartottam azokat az intézkedéseket, amelyeket a Bajnai-kormány bevezetett.”
📌- „Nem olyan régen volt szerencsém Bajnai Gordonnal találkozni, életemben először. Elmondtam neki azokat a vágyaimat, ami az ő egy éves időszakát illették. Ami egyébként sok szempontból a legeredményesebb egyéves időszak volt Magyarországon.”
📌- „Az a baj ezekkel a felelőtlen lépésekkel, mint a rezsicsökkentés is, hogy ezeket nagyon könnyű megígérni, megadni, és rendkívül nehéz megszüntetni. Tehát tudjuk azt, hogy az előző kormány éppen abba bukott bele részben, hogy megszüntette mondjuk a 13. havi nyugdíjat.”
/posztok.hu


Márki-Zay Péter nem képviseli a kommunistákat?
Az a helyzet, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje annyira a kommunistákat képviseli, hogy képes volt ezt a fotót megosztani a berlini haknija kapcsán.


Márki-Zay Péter most éppen azt nem tudja, hogy mikor mutatja be a saját programját…
Korábban azt sem tudja,…

+7.1% GDP
-6,6% GDP