Márki-Zay ELINDULT A VÉGZET HEGYÉRE! 😀😂

A kapitány most úgy érezte, hogy karácsonyra a Gyűrűk ura egy-egy kötetét adja a pártelnököknek, „hiszen az a küzdelem amit most megélünk pontosan erről szól”.
MI VAN? EZ VALAMI MÁSIK DIMENZIÓBA KÉPZELTE MOST MAGÁT? Napóleonnal a múltkor beszélt, ki jöhet még? 😎

Azt is mondta, hogy nem akart 😀 állítólag bejekentkezni, ezért át sem öltözött.

Most komolyan!
Valaki nézze már meg, hogy minden gyógyszerét megeszi ez rendesen? ⁉️

Csak azért nem húzta elő a fénykardot, mert a zasszony eldugta nehogy megvágja magát! 😃 :D
#demokratikusmemek

🧪 Szeretettel ajánlom a könyvet én is, s nemcsak a kőbányaiaknak - egy valódi magyar startup 120 évvel ezelőttről!
🧪Richter Gedeon 1901-ben alapított ferencvárosi gyógyszergyára volt az első…

Karácsonyi miliő: „A mai napon nem is terveztem igazából bejelentkezni” – kezdte a mai videóját Márki-Zay – „látják, nem is öltöztem át” – fogalmazott. Karácsonykor is folytatta az ámokfutását, az…

Dallal köszönte meg Zoltán a tűzoltók munkáját

Palatka Zoltán közösségi szolgálatot töltő diák, a Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium végzős tanulója. Úgy érezte,…

A toleráns független-objektívek karácsonyhoz közeledve ismét gyűlölethullámot szítottak Tóth Gabi ellen.
A gyűlölet azonban valójában nem Tóth Gabinak szól. A globalisták mindenkit megtámadnak, aki…
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média