‼️Polgári engedetlenségre hívlak! 😁😂

☝️És igen: felháborító, hogy a rezsicsökkentés ennyi év alatt is maximum 1-200 ezer forintnyi összeg, mennyivel jobb volt az MSZP alatt a 30 százalékos emelés.
📌Akkor legalább volt még alkotmány és szabad sajtó; és nem köptek diszkréten a padlóra Nyugaton, amikor meghallották, hogy magyarok vagyunk.
😂Most már inkább románnak valljuk magunkat.
#demokratikusmemek

Forrás: Kontra

Mint említettük, Szijjártó Péter egyszerre több helyen is jelen tud lenni. Sajnos november 8-án éppen itt nem, mert az Alpha Centauri csillagán van jelenése. Azonban november 23-án, Szent András…

EXKLÚZÍV - A Magyar Passió Eperjes Károly rendezésével és főszereplésével november 4-től látható a magyar mozikban. A film egyik médiatámogatója a 777, így mi mutathatjuk be először ezt a jelenetet:

A Bizottság nem ad pénzt határkerítés építésére, pedig folyamatosan nő a migrációs probléma az EU külső határain. Egyre több vezető politikus ismeri fel a valós problémát, de brüsszeli fősodor…

Ha nem ismernénk a kép készítésének a körülményeit, még azt hinnénk, hogy épp próbál megkapaszkodni a kolléga, nehogy bezuhanjon a feneketlen mélységbe.
Csalóka a fotó, igaz?

Dernovics Tamás

Colas…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média