‼️PROVOKÁCIÓ!
👇👇👇VIDEÓ👇👇👇

Le az Adók 75%-ával Párt miniszterelnök-jelöltjét, Ecsenyi Áront, még Gyurcsányék sem vették komolyan.

A mikro párt szerint, a kormány szocialista, ellenben ők jobboldaliak (jelentsen ez bármit), és harcolni kívánnak a szocializmus ellen. Igen jól értjük, miyen meglepő az Orbán-kormány ellen küzdenek, amely szerintük szocialista. 😂

A Békemeneten provokáltak, illetve rövid provokatív riportokat készítettek, amelyben már a kérdés feltevés is hazug állitásokat tartalmazott.

Értjük már, hogy a Feriék is felmérték azt, hogy ezek többet visznek, mint hoznak.. 😁

Sikerült rögzíteni, ahogy figyelmet próbálnak lopni maguknak. A próbálkozás kevésnek bizonyult, mint vöröshagymában a proletár öntudat.. 😎

A tiszteletreméltó idős hölgyek, felemelték a mutatoujjukat és csend lett! 😂😁

🤡Nagyot szólt a törpepárt akciója, mint a vizipisztoly!
👇👇👇 VIDEÓ 👇👇👇

Október 23. - Békemenet

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) Békemenetének résztvevői vonulnak a Szabadság hídon az 1956-os forradalom és szabadságharc 65.…

Élőben a Békemenetről!

Békemenet – élő bejelentkezésünk alatt a HírTV lineáris adásának hangja hallható. Élő műsorunk és Orbán Viktor beszéde természetesen követhető a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média