A békéről szólt a csíksomlyói búcsú
A csíksomlyói búcsú szónoka, Udvardy György veszprémi érsek szerint nemcsak áhítani, hanem teremteni kell a békét, és a békéért kockázatot is kell vállalni.

A pünkösd előtti szombaton tartott hagyományos zarándoklatra – melyet a világjárvány két éve után korlátozások nélkül rendezhettek meg – idén is százezrek érkeztek a csíksomlyói hegynyeregbe. Udvardy György érsek a ferences szerzetesek jelmondatára, a Pax et bonumra (Béke és jóság) építette prédikációját. Elmondta: „a béke Isten ajándéka, de a békét teremteni kell. Azt, hogy boldogok a békességben élők, a békességesek, úgy érthetjük helyesen, hogy boldogok, akik teremtik a békét” – értelmezte a bibliai tanítást. Hozzátette: a béketeremtés kockázattal is jár. Az ukrajnai háborúra utalva kijelentette: sok és sokféle erő lép fel a béke és a béketeremtő ellen is.

#demokratikusmemek
#ÉRTÉKKÖZÖSSÉG
#STB
Forrás: Vasárnap

Felgyújtották Ukrajna legnagyobb fatemplomát - a Moszkvai Patriarchátus Szvjatogorszki Lavrájának fából készült Mindenszentek temploma, amelyet a 16. században nyitottak meg - ukrán fegyveresek…

Ódry Lajos nyugállományú őrnagyot, katonazenészt 100. születésnapja alkalmából Csizmadia Zsolt ezredes, a Magyar Honvédség főkarmestere, valamint a Kaposvár Helyőrségi Zenekar köszöntötte.

https://…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média