A Demokrata legfrissebb száma szerdától, április 27-től kapható az újságárusoknál!

A visegrádi négyek együttműködése továbbra is él és erős, akármennyire halálhírét keltik is – mondta a Demokratának adott interjújában Menczer Tamás. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára úgy látja, a háború ellenére is sikeres a kormány keleti nyitása, a Kínával zajló kétoldalú kereskedelmi forgalom pedig folyamatos rekordokat dönt. A Pest megye 2. számú választókörzetében megválasztott országgyűlési képviselővel a választókerületi fejlesztésekről, az ukrán és a lengyel kapcsolatokról, valamint az uniós nyomásgyakorlásról is beszélgettünk.

Ti Szent Márton népe vagytok! – Orbán Viktor első útja a Vatikánba vezetett

Ez már nem az a Havanna – felderítettük, miért nyert a Fidesz az egykor hírhedtnek számító lakótelepen

Menekültek cigányúton – nem mindenki jön tiszta szívvel, akad, akit zavarkeltő szándékkal küldenek

A radikálisok visszaütnek – futballszurkolóból mára valóságos nemzeti radikális celebbé nőtte ki magát Bede Zsolt; vele beszélgettünk

Orbán példakép Európa számára – Heinz-Christian Strache: Ma már tudatosabban élem az életem; interjú

Elsüllyednek-e a Moszkvával együtt Putyin álmai? – nyugati segítséggel lőtték ki a Fekete-tengeri Flotta zászlóshajóját

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye