Az is lehet, hogy olyan nagyon már nem akarják fékezni az Amerikából jött egyéni vállalkozó ámokfutását, hiszen ő lett az a hasznos idióta, aki a dolgok jelen állása szerint a győzelmet elérni nem képes ellenzék bűnbakja lesz, és el is viszi majd a balhét.

Ébresztő, Márki-Zay már megint hazudik. Mojitót Amerikában sem osztogatnak a kórházak folyosóján, sőt inkább az a helyzet, amiről a hazudós baloldali csúcsjelölt nem beszél, hogy az amerikaiak nyomasztó hányada semmiféle egészségügyi szolgáltatást sem vehet igénybe, és ha mégis, örül, ha egy pohár víz jut neki, mert a tengerentúlon átkozottul sokba kerül a gyógykezelés.
• Bencsik András vezércikke a Demokratából •

"A kormányzati támogatásoknak köszönhetően a legkisebb falvakban is megkapják a vezetők a lehetőséget arra, hogy bármilyen felmerülő és helyben elvégezhető, megoldható gondot könnyen meg tudnak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye