A Demokrata legfrissebb száma szerdától, november 17-től kapható az újságárusoknál!

Tíz év múlva már kilencven százalékban kibocsátásmentesen termeljük az áramot, harminc év múlva klímasemleges lesz Európa. A cél megvan, most már csak meg kell valósítani. A növekvő energiaárak egyre több európai országot nyomasztanak, de a magyar fogyasztóknak nincs mitől tartaniuk. Steiner Attilával, a körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkárral beszélgettünk, aki az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményének Glasgow-ban tartott 26. ülésén is képviselte hazánkat.

Nyugat-Európa elsötétül – az elhibázott energiapolitika sokfelé benyújtja a számlát

Fizetni fogsz, sokat – eltörölné a rezsicsökkentést Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje

Szövetségesünk a valóság – Orbán Viktor beszéde

Folyók, amelyek összekötnek – határokon átívelő, ötoldalú természetvédelmi együttműködés

Titkuk a kiismerhetetlenség – Decsi Tamás: Változatlan erőviszonyokkal szállunk harcba Párizsban

Alin Nicuta, a 4S Street énekese , illetve Mihály Csaba, a formáció billentyűse voltak a mai #GerillaBár vendégei. A zenekar november 27-én lemezbemutató koncertet tart az Akváriumban.

A teljes adást…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye