A Demokrata legfrissebb száma szerdától, október 27-től kapható az újságárusoknál!

Több százezer – egyes becslések szerint közel félmillió – ember vett részt a nyolcadik Békemeneten október 23-án. A jó hangulatú, az ünnephez méltó felvonulás jól mutatta a jobboldal erejét, különösen úgy, hogy a néhány sarokkal arrébb megrendezett összbaloldali rendezvényen mindössze kétezer-négyszázan voltak. Lapunkban elolvashatják Orbán Viktor teljes ünnepi beszédét is.

Egységben a Felvidéken – beszélgetés Forró Krisztiánnal, a három párt egyesülésével létrejött Szövetség – Magyarok, Nemzetiségek, Régiók elnökével

A társadalom alapsejtje a család – a visegrádi országok példát mutatnak Nyugat-Európának; interjú a francia Nemzeti Front alapítója, Jean-Marie Le Pen unokájával, a szintén politikai pályára lépő Marion Maréchallal

Elfogyni a DK ölelésében – Tatabánya a baloldali hatalmi harcok foglya lett

Oltás és háttérhatalom – hogyan lett vírusszkeptikus a radikális tábor?

Hajlék az örökkévalóságban – vizsolyi bibliától a múmiákig; a Pannonia Reformata élmény minden korosztálynak

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye