A felnőtt lakosság 53,1 százaléka kapta már meg az oltások valamelyikének első adagját.
A francia egészségügyi miniszter bejelentette, hogy szeptember 15-től nem engedik dolgozni azokat az egészségügyiseket, akiket nem oltottak be. Hozzátette, hogy az érintettek fizetést sem fognak kapni.
Befejeződött a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház szülészetének felújítása, az épületét néhány napja adták át. A három milliárd forint kormányzati támogatással megvalósuló projekt mintegy hat éves…