„Feleslegesen fárasztják magukat azok, akik összeveszést, kapcsolatszakadást vizionálnak.” Kásler Miklóssal az egészségügy átalakítása mellett az önjelölt szakértőkről is beszélgettünk.

Kormánytagokként most közös erővel a pandémia leküzdésén és az élet, benne az egészségügy újraindításán dolgozunk. Feleslegesen fárasztják magukat azok, akik összeveszést, kapcsolatszakadást vizionálnak – mondta a Demokratának Kásler Miklós. Az emberi erőforrások miniszterével az egészségügy átalakítása mellett az önjelölt szakértőkről is beszélgettünk.

Franka Tibor interjúja a Demokratából

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye