A Demokrata legfrissebb száma szerdától, április 28-tól kapható az újságárusoknál.

A járvány inkább ráerősített arra a folyamatra, amely már korábban elkezdődött, és amelyben főként fiatalok és fiatal családok tértek vissza, illetve költöztek ki falura. Rájöttek, hogy ott a tágasabb élettér, a szomszédok összetartóbb közössége miatt könnyebben átvészelhető a nehéz időszak. Magam is azt hittem eredetileg, hogy jelentősen mérséklődik majd például a falusi csok lendülete a pandémia miatt. Ehhez képest már tavaly tavasszal megugrott az igénylések száma – nyilatkozta a Demokratának Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. A program most a mikrovállalkozások és a kisboltok támogatásával bővül.

A cigányok élete és az ellenzék – a liberálisok továbbra is eszközként tekintenek a kisebbségre

Karácsony még tartozik a válasszal – Láng Zsolt a főpolgármester miniszterelnöki vágyairól és Budapest érdekeiről

A szuperkórház önkéntesei – szkafanderben élet és halál között

Kivégzett igazságszolgáltatás – politikai ítélet született Derek Chauvin perében

Molyrágta emlékek – véget ér egy korszak: megszűnik a távirat

A Gerilla Bár hétfői adásában Alapi István alias Steve volt a vendégünk, aki már több mint 3 évtizede az EDDA Művekgitárosa. A magyar könnyűzene kiemelkedő személyiségétől megtudtuk, hogy már egészen…

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye