„Számomra október 23-a különösen emlékezetes nap. Tizennégy éves voltam 2006-ban, amikor átéltem, hogy a Gyurcsány-kormány hogyan fojtja vérbe a nemzeti ünnepet. A Békemenet mindig erősíti bennem az összetartozás érzését. Célja, hogy a nemzeti oldal láthatóvá váljon, legyen szó választási kampányról vagy háborús helyzetről. Ezekben az időszakokban különösen fontos az erő és az összetartozás demonstrálása. A 2021. október 23-i Békemenet fordulópontot jelentett az előző választási kampányban, hiszen a nagy részvételnek köszönhetően a nemzeti oldal lendületet kapott, és megnyerte a 2022-es választást. Magyar Péter úgy beszél, mintha már nem is lennének Fidesz-szavazók, mintha jobboldalinak lenni már szégyen volna. Egy nagy létszámú, határozott kiállás a kormány mellett frappáns és egyértelmű választ ad erre. Jelenleg élénk európai uniós viták zajlanak, így különös jelentőséget kap, hogy Orbán Viktor a Békemenet után EU-csúcstalálkozóra indul. A Békemenet a nemzetközi közvéleménynek is egyértelmű üzenetet küldhet, miszerint a magyar álláspont mögött valódi társadalmi támogatás áll."
(Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője)

Az újpesti szurkolók parádés élőképpel fogadták az Újpest-Fradi előtt a csapatokat: gyerekkorunk meséjét, Dexter laboratóriumát elevenítették meg. #Mandiner #fradi #ujpest

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Média

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye