Erős részletek!
„Azokra az emberekre, akik valamilyen ok miatt nem tudnak beilleszkedni Isten teremtői művébe, azokra sajnálattal tekintek. A normalitás édenkertjén kívül rekedtek egyike, bizonyos Hargitai Miklós, aki képességeit látva, névadó hegye lábaihoz sem ér fel, most éppen azt vonyítja az emberi értelem orrára csukott kapuját karmolva, hogy augusztus 20-a a »Semmi ünnepe (…), mert ezen a napon nem történt semmi, amit ünnepelni lehetne, sem akkor (ezer éve – a szerk.), sem azóta.«”
✍️ Franka Tibor a Népszava gyalázatos cikkére reagált. 
Erős részletek!
Legalább száz helyre riasztották a tűzoltókat az éjszaka.
Nem volt…
☝️ A magyar emberek milliói várják már a holnapi tűzijátékot
️
Az ukrán elnök ezzel először fogalmazta meg egyértelműen az augusztus 6-án kezdődő hadművelet célját. Korábban azt mondta, hogy a művelet célja az ukrajnai Szumi megye közösségének megvédése az…