️Ha Strasbourg akkor Kisebbségi Munkacsoport!
️Ahol egyértelműen bizonyítást nyert, hogy nemzeti- és regionális kisebbségek nyelveivel az Európai Bizottság egyszerűen nem akar foglalkozni!

️Még arra sem nyitott, hogy az uniós hivatalok által használt gépi-automatikus fordító rendszerbe, az E-translate-be beiktassanak olyan nyelveket, mint a európai nyelveket, mint pl. a katalán vagy a baszk, miközben már működik japánul, arabul vagy törökül is a 24 hivatalos uniós nyelv mellett.

🙏👨‍Köszönet Dr. Vicent Climent-Ferrando, úrnak a barcelonai Pompeu Fabra egyetem tanárának, hogy bemutatott tanulmányával immár tudományos alapokon is bizonyítást nyert a Bizottság által alkalmazott kettős mérce a nemzeti- és regionális kisebbségek esetében

Látom, hogy a független-objektív RTL teljesen kikészült idegileg, amiért megkóstoltuk az Orbán Viktor pizzát.
Srácok, nyugika!
️Ez csak egy ebéd volt.

A háborúpártiák bírálják Szijjártó Péter külügyminisztert.
Itt a válaszom.

A 444-es srácok tegnap kíváncsiak voltak rá, hogy milyen a kiskőrösi Orbán-pizza. Ha korábban érkeznek, még meg is kínáltuk volna őket...

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média