A napokban megalakítottuk a magyar-török kulturális évad új tárcaközi bizottságát, melyben több minisztérium, állami intézmény és az MTVA képviselői dolgoznak a decemberben induló, 100 éves…

️ Vasút és turizmus!
Házigazdája voltam annak a munkareggelinek, ahol bemutatták azt a tanulmányt, amit a MÁV és a CER (Európai Vasutak Közössége) dolgoztak ki a vasút és a fenntartható turizmus témájában rámutatva a magyar
tapasztalatokra, fejlesztésekre.
A vasút lehetővé teszi, hogy olyan úticélok is elérhetővé váljanak, amelyek távolabb esnek a repterektől, aminek köszönhetően bővülhet az idegenforgalmi kínálat. A turizmus pedig vonzóbbá teheti a vasúton való közlekedést, ami nem csak környezet szempontjából előnyös, de a vasúttársaságoknak is fejlődési lehetőséget nyújthat. Ezért egyértelmű, hogy mindkét ágazat haszonélvezője lenne az együttműködésnek
️Köszönöm Dr. Pafféri Zoltánnak a MÁV Csoport Zrt. elnök vezérigazgatójának és Dr. habil. Remenyik Bulcsúnak a Tokaji Egyetem tanárának a tartalmas beszámolókat.
A napokban megalakítottuk a magyar-török kulturális évad új tárcaközi bizottságát, melyben több minisztérium, állami intézmény és az MTVA képviselői dolgoznak a decemberben induló, 100 éves…
Példaértékű határon átnyúló szakmai együttműködés az egészség szolgálatában.
Szatmárnémetiben Schönberger Jenő püspök úrral átadtuk a Hám János Orvosi Központot, amely hozzám közel álló beruházás,…
Azt, amit a dollárbaloldal képvisel, senki nem kérte Magyarországon.
Azt más kérte tőlük, dollárokért cserébe. Szégyen!
️Répás Zsuzsa államtitkár asszony mára virradóan visszaadta nemes lelkét Teremtőjének!
Szolgálatával beírta nevét a magyar nemzeti összetartozás politika történelmébe!
Hálát adok Istennek életéért,…
Közeledik a tavasz, és vele együtt a már hagyománynak számító Kapolcsi Vásár, de javában zajlik a Művészetek Völgye fesztivál szervezése is.
Márvány Péter polgármester úrral a programokkal kapcsolatos…
Megérkeztünk Indiába, ahol hamarosan kezdetét veszi a Raisina Dialogue konferencia Georgia Meloni olasz miniszterelnök nyitóbeszédével.
Köszönöm a meghívást!
Több mint 3,6 milliárd forintból újulhat meg a Bajai Közforgalmú Kikötő és környezete!
Különösen fontos ez a beruházás, hiszen hozzájárul a városunk és a térségünk gazdasági és logisztikai szerepének…
Kitüntették a törökországi mentőakcióban részt vevő szakembereket.
Tisztelet a hősöknek!
🙏🇭
️ Igen nagy volt az érdeklődés a Magyar Energiakereskedők Szövetségének mostani, szám szerint 11. konferenciáján, hiszen nehéz éven vagyunk túl.
️ Előadásomban ezért a fogyasztók érdekében hozott…