️178/176 - mindössze két szavazaton múlott, hogy az Európai Parlament kisebbségi határozatot fogadjon el.

A magyar baloldal mindig cserben hagyta a határon túli magyarokat. Eddig sem álltak ki a hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségek […]

A magyar baloldal mindig cserben hagyta a határon túli magyarokat. Eddig sem álltak ki a hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségek mellett és most is elérték, hogy az Európai Parlamentben ne születhessen kisebbségvédelmi határozat. Gyurcsánynéék mostani szavazatukkal megerősítették, amit Gyurcsányék már a 2004-es népszavazással bizonyítottak: bármikor hátat fordítanak a határon túli magyaroknak.

Folyamatos fejlődés a hagyományokra alapozva - mindez elmondható a magyar és a brit gondolkodásról, valamint nemzeteink kapcsolatairól egyaránt.

🇬 Ben Wallacebrit védelmi miniszter meghívására…

Itt az idő! 🤝

A francia-magyar politika sokkal közelebb áll egymáshoz, mint tűnik. A francia Szenátus Külügyi Bizottság elnöke, Cambon úr fogadott Párizsban!

Egyetértettünk abban, hogy elérkezett a…

Abban bízunk, hogy most már napokon belül aláírhatjuk mind a helyreállítási alappal kapcsolatos megállapodást, mind pedig a partnerségi megállapodást, amely az operatív programokhoz való hozzáférést…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média