👉 Ma délelőtt a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és az Igazságügyi Minisztérium Európai Uniós Ügyekért felelős Államtitkársága közös szervezésében került sor egy online konferenciára, amely a közlekedéspolitika európai vetületével és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda működésével foglalkozott.
A konferencia első felében az uniós közlekedéspolitikát érintő jogszabályváltozásokról és a javaslatokról tartottam előadást a résztvevőknek. Több javalat szerepel az EP közlekedési szakbizottságának napirendjén, amely jelentős változásokat célzott meg elsősorban a közúti, de a vasúti közlekedés terültén is az uniós klímacélokkal összhangban.
Az előadásomban kihangsúlyoztam, hogy nagyon fontos már a kezdetektől követni ezeket a javaslatokat és kihasználni minden lehetőséget, hogy a közép-, kelet-európai, de mindenekelőtt a magyar fuvarozók érdekei mentén is történjenek a változások. Az új jogszabályoknak nem újabb terheket, hanem lehetőségeket kell biztosítani a közlekedés területén tevékenykedő vállalkozások számára.

Beszélgetés a választás tétjéről és az európai kihívásokról hazájukat szerető és a közösségükért tenni akaró emberekkel Telkiben Schanda Tamás államtitkár úrral.
Köszönjük a meghívást!
Ebben a…

Megújul a budapesti Duna-part ikonikus épülete, a Bálna.
A fejlesztés során az épület díszkivilágítást kap, elektromos autótöltők telepítésére kerül sor a garázsban, valamint a parkolástechnikai…

A családok támogatása az egyetlen helyes válasz a jelenkor kihívásaira!
👉 A CSOK 200 ezer család, 900 ezer ember lakhatását segíti.
👉 Az idén 2 millió szülő kapja vissza a befizetett adóját, 600…

Nagyon szeretném, ha a lakiteleki Szikrai holtágnak a magántulajdonban levő része is a helyi horgászegyesület területe lenne, és gondozná azzal a tehetséggel, szorgalommal, összefogással, amivel az…

Az ÁFA és az SZJA mértékét soha nem szabad önmagában vizsgálni. Valamely ország valós gazdasági helyzetének megállapításához több tényezőt figyelembe kell venni. A baloldalt az ÁFA gyakran…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média