Nagyszerű hír! Egy ilyen fejlesztés az egész térséget "átmozgatja", olyan dolgok válnak mindennapivá, amikre eddig gondolni sem lehetett. Legyen szó munkavállalásról, továbbtanulásról, vagy úgy általában életminőségről.
És a történet nem áll meg, jövő tavaszra folytatódik a vonal Budapest felé!
Gratulálok!

„DE HA ELINDUL A VONAT...”
(frissül)

Szabadkán mindig is tudtuk, hogy a vasút több egyszerű közlekedési eszköznél: a fejlődés motorja. 1869. november 11-én indult el a vonat Szabadka és Szeged között– korábban, mint a Budapest–Fiume kapcsolat – és ettől kezdve térségünk bekapcsolódott Európa gazdasági vérkeringésébe. 2023. november 28-án pedig, a felújítást követően, Lázár János miniszter úrral Szegeden felültünk az első Szabadkára tartó szerelvényre. A VMSZ közel 30 éven át küzdött ezért, de az elmúlt két év bebizonyította: az újból megteremtett lehetőség rengeteget jelent közösségünknek.

Ma Aleksandar Vučić államfővel és Csepreghy Nándor magyar építési és közlekedési miniszterhelyettessel közösen avattuk fel a Belgrád–Szabadka vonalat. Az új vasútvonalnak köszönhetően Belgrád 70 perc alatt elérhető, Újvidék alig több, mint 40 perc alatt. Minden vonat megáll Topolyán is, és gyakran fog közlekedni mindkét irányba.

Gyorsan, kényelmesen karnyújtásnyira kerül Újvidék és Belgrád, néhány hónapon belül pedig egészen Budapestig lehet majd utazni.

Ez nemcsak közlekedési beruházás, hanem a gazdasági fellendülés kiváltója is lesz térségünkben. Ahogyan az 1870-es évektől az I. világháborúig történt. Szabadka számára új távlatokat nyit a befektetések, a turizmus és a kultúra terén, hiszen a város így az egész térség egyik központjává válik. Félúton Budapest és Belgrád között. Megteremtettük az esélyt, hogy újra megéljük a történelem legsikeresebb időszakát.
—————
„ALI KADA VOZ KRENE …”
(osvežava se)

U Subotici smo oduvek znali da je železnički prevoz više od prostog sredstva za putovanje: ona je motor razvoja. Voz između Subotice i Segedina krenuo je 11. novembra 1869. godine – pre nego pruga Budimpešta–Rijeka – i od tada je naš region uključen u privredni krvotok Evrope. Dana 28. novembra 2023. godine, nakon rekonstrukcije, zajedno sa ministrom u Vladi Mađarske Janošem Lazarom, u Segedinu smo seli u prvi voz koji je krenuo ka Subotici. SVM se za ovo borio skoro 30 godina, ali poslednje dve godine su pokazale: ponovo stvorena mogućnost neizmerno mnogo znači našoj zajednici.

Danas smo zajedno sa predsednikom Republike Srbije Aleksandrom Vučićem i zamenikom ministra građevinarstva i saobraćaja u Vladi Mađarske, Nandorom Čepregijem otvorili prugu Beograd–Subotica. Zahvaljujući novoj železničkoj liniji, Beograd je dostupan za 70 minuta, a Novi Sad za nešto više od 40. Svaki voz staje i u Bačkoj Topoli i saobraćaće često u oba smera.

Brzo i udobno Novi Sad i Beograd postaju nadohvat ruke, a za nekoliko meseci biće moguće putovati sve do Budimpešte.

Ovo nije samo saobraćajna investicija, već će biti i pokretač privrednog razvoja u našem regionu – baš kao što je bilo od 1870-ih pa sve do Prvog svetskog rata. Za Suboticu se otvaraju nove perspektive u oblastima investicija, turizma i kulture, jer grad na ovaj način postaje jedan od centara čitavog regiona. Na pola puta između Budimpešte i Beograda. Stvorili smo priliku da ponovo doživimo najuspešniji period naše istorije.

Szatmári Adrián Lálity Urbán Emese - Emeše Lalić Urban

Biztos úr, én ezt számon fogom kérni

Sok magyar család él régi építésű társasházban, ahol a mozgásukban korlátozott embereknek szinte lehetetlen a közlekedés lépcsőlift vagy felvonó nélkül. Ez nem…

Új Pályázati felhívás rehabilitációs foglalkoztatás támogatására. A lehetőség adott.

Orbán Viktor: Aláírásgyűjtést indítunk Brüsszel háborús tervei ellen. Ukrajna nem a mi sorsunk. Nem akarunk meghalni érte, és a fiaink sem fognak. ❤️

Tegnap ismét antiszemita indíttatású, halálos áldozatokat követelő terrortámadás rázta meg Európát. Osztozunk a gyászban, együttérzünk az áldozatokkal és hozzátartozóikkal, szeretteikkel,…

A magyarok nem akarnak egy Európai Unióban lenni az ukránokkal.

🤝 Jó hangulatú, tartalmas megbeszélést folytattunk Anžej Frangeš új szlovén nagykövettel, aki bemutatkozó látogatáson járt nálam.

Szóba került a szlovéniai magyar közösség példamutató helyzete, a…

A választókerületemben nem ígérgetünk, hanem építünk

A Monostorapáti Önkéntes Tűzoltó Egyesület szertára 2022 óta összesen 11 millió forint támogatásból újulhatott meg. A Falusi Civil Alapból és a…

Újabb nagy siker a Kühne–Kravtex cégcsoportnál!
Megszületett a szerződés, amely alapján az elkövetkező években 1000 darab autóbusz gördülhet le a gyártósorról. Ez azt is jelenti, hogy a…

Riadó a magyar gazdáknak! Itt az újabb bizonyíték: a Tisza egyértelműen az agrártámogatások csökkentésére készül.

Eddig tagadták, most viszont ismét lebuktak. Tarr Zoltán videóját látniuk kell!
A Tisza…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média